Ha brazil csirkemájat vett, úgy jobb ha ezeket tudja

Fagyasztva, fél kilogrammos kiszerelésben kapható Magyarországon is a Brazíliából származó csirkemáj, aminek már az ára is fölöttébb gyanús, a Tescóban ugyanis 199, míg az Auchanban 175 forintba kerül a Perdix márkájú termék – írja a Magyar Nemzet. A lap cikkében megszólaltatta Csorbai Attilát, a Baromfi Terméktanács igazgatóját, aki elmondta: kopasztás után a baromfit hűteni kell.

Fotós: Imre György

Európában jellemzően szeles hűtést alkalmazunk, azaz a levegő áramoltatásával oldjuk meg. A braziloknál azonban a vizes hűtés a jellemző. Ilyenkor alacsony hőmérsékletű vízbe mártják a testeket. A folyadékban antibakteriális és egyéb anyagok találhatók, ezek a vegyszerek azonban Európában nem megengedettek, ugyanakkor egyelőre elnézik Brazíliának

Hírdetés

– mondta a lapnak Csorbai Attila, a Baromfi Terméktanács igazgatója. Hozzátette, a világ különböző régióiban jelentősen eltér a baromfihús előállítási költsége, így természetesen a végső ára is. Az Egyesült Államokban és Brazíliában kapható legolcsóbban, ezért is nő dinamikusan a termelés. Ennek részben éghajlati okai vannak: ezekben az országokban az alaptakarmányok, mint a szója és a kukorica, hatalmas mennyiségben állíthatók elő, ráadásul nem tiltják a genetikailag módosított termékeket (GMO) sem.

Tehát olyan növényhibridekkel dolgoznak, amelyek termesztésére Magyarországon nincs lehetőség.

A szakember hozzátette, aggodalomra nincs ok, hiszen az Európai Unióban a legszigorúbbak a különböző állategészségügyi, élelmiszer-biztonsági és állatjóléti jelölésekre vonatkozó előírások.

Hangsúlyozta, nemsokára kezdődnek a dél-amerikai országokkal a kereskedelmi tárgyalások, az unió csökkenteni szeretné az Európába behozható baromfihús mennyiségét. Evégett védővámokat próbálnak bevezetni, illetve szeretnék lejjebb vinni a hús kvótamennyiségét.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »