Erdélyben, a háromszéki Kézdivásárhelyen született, orvosnak készült, de végül a helyi református kollégiumban tanult, ahol rátalált hivatására és feleségére is. Útjuk Kolozsvárra vezetett, ahonnan a Nagyszeben melletti Vízaknára kerültek, ahol 12 évig szolgáltak, Lóránd lelkészként, Enikő tanítóként. Amikor felesége amerikai zöldkártyát (azaz munkavállalási engedélyt) nyert, a Covid-járvány közepén Amerikába költöztek; először Clevelandbe (Ohio), majd Miamiba (Florida), ahol otthonra találtak.
Hogyan lett lelkész, ha 14 évesen még nem annak készült?
A marosvásárhelyi orvosi egyetemre terveztem felvételizni, de épp akkor nem indult biológia-kémia osztály a helyi gimnáziumban, így a református kollégium teológia-filológia osztályát választottam. Hamar elhívást éreztem a lelkipásztori pálya iránt, onnantól már tudatosan a kolozsvári teológiára készültem. A kollégiumban ismertem meg a feleségem is: a református kollégium és a tanítóképző akkor még egy iskolaépületben működött; én az előbbibe, a berecki származású Mákszem Enikő az utóbbiba járt. Ő is Kolozsvárra került, a Bábes-Bolyai Tudományegyetem történelem szakára. 2006-ban házasodtunk össze, amikor a teológiát befejeztem. Az egyetem utolsó két évében besegítettem a Kolozsvár melletti hídelvei gyülekezetnél, majd a két év segédlelkészséget is ott töltöttük. Utána szerettünk volna még Kolozsváron maradni, a fordítói szakmát is szerettem volna kitanulni – az egyetem alatt két nyarat Amerikában töltöttem –; azzal a meggyőződéssel, hogy az erdélyi magyar lelkészi társadalomnak is a segítségére lehetek teológiai művek fordításával. Nem támogatták, a ún. „nagypapi” záróvizsga után nekem is választanom kellett, így kerültünk a vízaknai gyülekezetbe. Fiatalkorunk legszebb 12 évét töltöttük ott; annak ellenére is, hogy nehéz korszak után érkeztünk: elődömnek távoznia kellett, ami miatt elég keserű szájíz maradt a gyülekezetben. Még Papp Géza püspök úr is visszakérdezett, hogy biztosan ezt akarom-e, mert az egy nehéz gyülekezet, és ha bármi gond van, hívjam a püspök helyettes urat. 2014-ben, amikor közel száz év eltelte után újra volt püspöki vizitáció gyülekezetben és Kató Béla püspökként látogatott meg minket, a köszöntéseket ezzel kezdtem: tisztelettel és örömmel jelzem, nem kellett telefonálni, mert ez a közösség semmi egyébre nem vágyott, mint szeretetre: olyan lelkészre, aki szereti a gyülekezetét.
Miért választotta Vízaknát?
Nyilván ebben is Gondviselés keze volt, hiszen semmi kötődésem nem volt a városhoz. Csak utólag tudtam meg: egy négyezres településről van szó, ami sós tavainak köszönhetően kapott (fürdő)városi rangot még a régi rendszerben. Kb. tíz százaléka magyar (kb. 350 református és 50 katolikus lélek). Feleségem tanítónő lett a helyi iskola magyar osztályában. Voltak nehéz évek, amikor egyszerre öt osztályt – az előkészítőtől a negyedik osztályig – kellett tanítania. Beatrix lányunk születése után már nem voltak születések a magyar közösségben, idővel bezárt az óvoda. Az utolsó két évünk kemény küzdelem volt a magyar osztály megtartásáért, bár a román igazgató mindent megtett annak érdekében, hogy életben tudjuk tartani, de miután eljöttünk, megszűnt a magyar osztály. Viszont mi még pont azt az aranyidőszakot kaptuk el, amikor sok gyerek volt és rengeteg munka zajlott a gyülekezetben; visszatekintve úgy érzem, a legjobb időszakban voltunk ott. Érkezésünkkor még összesen közel 40 gyermek volt az ifjúsági és a vallásórás csoportokban. Amikor átvettem, papíron 315 lelkes volt a vízaknai református gyülekezet, ma már tudtommal háromszáz alatt van a létszám, mert nem születtek gyerekek. Most kezd egy kicsit újra nőni a gyerekszám. Van némi középkorosztály és fiatalság is, a közeli Nagyszeben munkahelyeket tud teremteni, ami nagy segítség a vízaknaiaknak, viszont nem könnyű a megélhetés, és a mai fiatalság egyre kevésbé vállal több gyereket, kettőnél többet nagyon-nagyon kevesen.
Milyen „rengeteg munka” zajlott ott a 12 év alatt?
Az egyik legnagyobb megvalósult projekt az ifjúsági ház a templomkertben. A régi koporsóműhely épülete lassan a fejünkre dőlt. Holland testvérgyülekezetünk szeretett volna egy maradandó közös nyári projektet. A gyülekezetnek volt egy nagyobb közösségi terme, de nem volt kisebb ifjúsági helysége, így azt építettük meg együtt. 2012-ben fejeztük be, Papp Géza püspök úr szentelte föl. Közben folyamatos volt a huzavona az elkobzott egyházi javak visszaszerzésére, majd birtokbavételére. A vízaknai gyülekezet valamikor nagy és gazdag volt, rengeteg ingatlannal, ezer feletti lélekszámmal, két parókiával és két lelkésszel. A kommunizmus alatt elkobozták a tanítói lakást és a régi parókiát, azokat visszaszereztük; de a birtokbavétel újabb pereskedést jelentett, és amikor végre az is megtörtént, fel kellett újítani, mert használhatatlan állapotban volt. Hála Istennek utódomnak, a 2020 decemberében érkezett Béres Leventének sikerült a felújítást befejeznie, így létrejött az Ifjúsági Táborközpont. Közben önerőből és kisebb pályázatok segítségével kicseréltük a templom főhajójának teljes tetőzetét, a templomtorony egy részét pedig holland segítséggel újítottuk fel. Ez egy XIII. század elején épült gyönyörű erődtemplom, A kategóriás műemlék, nem egyszerű a felújítása. Román kori és gótikus stílus ötvözete, az újjáépítéseknek köszönhetően, mert a török kori rombolások következtében egy része megsemmisült. Falfreskók is vannak benne. Amikor a templom bekerült a felújítási programba, annak első lépése egy teljes régészeti feltárás volt. Kiderült, hogy kettő, sőt három kripta is van a templom alatt! Sőt, a régészek gyanították, hogy lennie kellett egy még korábbi templomnak is, amit ugyan nem találtak meg, de megtaláltak valamit, amiről nem is tudtuk, hogy létezett: egy XV. századi kápolna egyik falának maradványát, illetve a boltíves résznél lévő oszlopokat is. Nagy élmény volt szembesülni azzal, milyen ősi közösség a vízaknai.
Amit viszont így még nehezebb lehetett otthagyni… Miért indultak el mégis a tengerentúlra?
Nem azért jöttünk el, mert valami probléma lett volna. Addigra teljesen rendbe jött a gyülekezeti élet. Mi kezdtük el az azóta hagyománnyá vált Vízaknai Magyar Napokat a magyar kormány Bethlen Gábor Alapjának támogatásával. Vízaknára rengeteg turista jár, a turizmusból megélhetne a város; a mostani és az előző polgármester is nagyon ügyes, jól menedzselik a várost, rengeteg támogatást, uniós pénzeket is sikerrel megpályáztak. A magyarok is igyekeznek kivenni a részüket ebből a folyamatból; kürtöskalácsos és más magyar árusok is dolgoznak a tavak körül. A románság úgy nevezi Vízaknát: Erdély tengerpartja. Több tényező is közrejátszott a váltásban, a gyerekszám-csökkenés és a magyar osztállyal kapcsolatos küzdelmek mellett, de a döntő az volt, amikor feleségem megkapta a zöldkártyát a vízumlottón keresztül. Diákként két nyarat töltöttem Virginiában, és megtudtam, hogy egyesek sokszor akár egy órát is utaznak azért, hogy vasárnap eljöjjenek az istentiszteletre, míg nálunk a szomszédos templomba sem képesek elmenni. Nem maradtunk kontaktusban az akkori lelkészekkel, de bennem nagyon megmaradt ez az élmény és a tudat, hogy az amerikai magyarságnak is van gyülekezeti élete, ott is szükség van lelkészekre. Amikor a feleségemet kihúzták, eldöntöttük: nem lehet véletlen, kihasználjuk a lehetőséget. De nem volt könnyű döntés, sokat mérlegeltünk, és még nehezebb és kalandosabb volt a felkészülés és a kiutazás a Covid-járvány kitörése miatt. Ha az Úristen nem akarta volna, lehetetlen vállalkozás lett volna idejutnunk – Ft. dr. Krasznai püspök úr fogalmazott így az első clevelandi istentiszteletünkön, 2020. július 15-én.
Hogyan és miért kerültek hozzá?
Amikor megkaptuk a zöldkártyát, írtam a püspök úrnak egy e-mailt a helyzetünkről. Utólag visszanézve különösen érdekes, hogy az első beszélgetésen jelen volt Nt. Bodor Péter Pál is, aki Sarasotában (Florida államban) lelkész. Két ajánlatuk volt: a püspök úr mellé kerülök beosztott lelkészként Clevelandbe, vagy Sarasotába az akkor új tiszteletes úr mellé, gyülekezetalapítási tervekkel. Utóbbi rengeteg utazást vont volna maga után, és mivel épp túl voltunk egy költözésen, a stabilabb Cleveland mellett döntöttünk. Így a hétvégén a püspök úr mellett szolgáltam, hétköznap pedig dolgoztam, így kerültem Bőjtösékhez, ahol Laci bácsit, az első amerikai tiszteletbeli konzult gondoztam 2021. február 23-i haláláig. Az a támogatás és lelki töltet, amit a Krasznai és a Bőjtös családoktól kaptunk, rengeteget segített a beilleszkedésben is. Hiába voltam már tizennégy éve lelkész, az első félév nem volt egyszerű; rengeteget tanultam, ami sokat segített abban, hogy megismerjem az itteni társadalmi és egyházi életet. Ezalatt értettem meg azt is, mi a különbség az otthoni és az amerikai gyülekezeti élet között. Szombatonként a gyülekezeti családokkal együtt bejártuk a gyönyörű Ohio államot és közben nagyokat beszélgettünk mindenféléről. Vasárnap először kisebb szolgálatokkal, imádsággal kezdtem; majd a püspök úr egyre több szolgálatot bízott rám. Együtt vezettük a konfirmációs felkészítőt és az online bibliaórát. Utóbbit azóta is együtt visszük felváltva.
Milyen élményeket őriz Bőjtösékről?
Az az emberség és alázat, amit az ember halálos beteget ápolva megtanul, életre szóló tanulság. Én a frissen végzett lelkészeket nem küldeném egyből gyülekezetbe, végezzenek egy év szociális munkát, tanulják meg, milyen egy emberrel foglalkozni. Ugyanakkor én már nem azt a Bőjtös Lászlót láthattam, akit a clevelandi magyarság ismert és elismert; életének utolsó évében egészségi állapota már nagyon megromlott. De a vele készült interjúkat visszanézve láthattam, milyen gazdag életúttal, irodalmi és történelmi tudással rendelkezett. Az ‘56-os események egész láncolatát rajtuk keresztül értettem meg igazán. Életművébe betekintést nyerhettem halála után is, amikor Enikő segített Györgyinek átnézni a teljes irattárat és megpróbálták rendszerezni. Laci bácsi óriási karaktere és a munkássága miatt úgy tűnhet, Györgyi picit háttérbe szorult, de náluk is érvényes a mondás, hogy minden sikeres férfi mögött ott áll egy nő: Györgyi volt az a motor, aki Laci bácsit hajtotta; aki ott volt mellette mindenben, támogatta teljes mellszélességgel, adta mindazt a töltetet, ami vitte előre s közben biztosította számára a szükséges hátteret. Házuk állandóan nyitva állt magyar írók, költők, irodalmárok, közéleti szereplők számára. A vendégkönyveik óriási kincset jelentenek, amiből Györgyi – aki idén lesz 90 éves – gondolkodás nélkül idéz; és amiből én is sok gondolatot hoztam magammal. Ma is családtagként kezeljük egymást.
Hogy kerültek végül mégis Floridába és mi fogadta önöket Miamiban?
Püspök úrral mindketten szerettük volna, ha a közel maradunk, de akkoriban nem igazán volt olyan hely, ahol tartósan szolgálhattam volna, így amikor megjelent a floridai felhívás, beadtuk a pályázatot. 2021 májusában bemutatkozó szolgálatra jöttünk, június 6-án a választói közgyűlés egyhangúlag megválasztott lelkésznek. Egy jelentős múlttal rendelkező, 1948-ban alapított kis gyülekezet fogadott, amely számára az elmúlt tíz év egy óriási hullámvasutat jelentett: éveken át hol volt, hol nem volt lelkészük. Az állandóság hiánya nagyon megvisel egy közösséget; még egy kompaktabb otthonit is, hát még egy amerikai magyart.
Már másodszor kerül ez szóba… Miben látja a különbséget egy ottani és itteni gyülekezet között?
Az otthoni gyülekezetek tagjai általában ugyanazt a kulturális töltetet hordozzák; ugyanaz a nyelvjárás, gondolkodásmód, életstílus, néphagyományok jellemzik őket. Az itteni közösségek teljesen vegyesek, az egész Kárpát-medencéből, sőt azon túlról is vannak tagjaik. Gyülekezetünk neve – Krisztus Első Magyar Egyesült Egyháza, röviden: Krisztus Magyar Egyháza, Miami – nem hordoz felekezeti jelzőt, bár hitvallásában, tanításában és egyházjogilag református gyülekezet, de elég sok katolikus tagunk is van, hiszen egész Floridában nincs magyar katolikus közösség és templom. A felekezeti különbségeket próbáljuk áthidalni, amennyire lehet, már nem is beszélünk róla, de a kulturális különbségeket nem egyszerű; mindenki hozza és próbálja beépíteni a saját hagyományait; ebből kellene közös nevezőre jutni.
Emellett ott vannak a hatalmas fizikai távolságok is. Miami egy óriási világváros; évente akár 5-600 ezer ember is Floridába költözik, főleg a Covid-járvány óta, és e tömeg jó része Miami környékére települ, így itt iszonyatosan megnőtt a népsűrűség, és ennek következtében a forgalom is. Floridában sohasem volt magyarok által sűrűbben lakott környék, mint Clevelandben, New Jersey államban vagy New Yorkban. Miami városban tulajdonképp már alig élnek magyarok; a családosak általában inkább északabbra, a szomszédos megyékben költöznek. A jelentős fizikai távolságot a súlyos forgalmi helyzet miatt is egyre nehezebb áthidalni. Ezért a gyülekezet az elmúlt időszakban arról gondolkodik, hogy a templomot kb. 45 percnyire északra költöztetjük, ahonnan a dél-floridai magyarságot jobban össze tudnánk fogni, közelebb kerülve az aktív templomjáróinkhoz. Már vannak ezirányú tervek, várjuk a megfelelő lehetőséget.
Milyen ingatlanokat érintene a költözés és mekkora közösségről van szó?
‘52-ben épült a Kossuth közösségi terem, ‘55-ben a templom, ‘69-ben pedig egy ingatlanegyüttes, ami az egyházközség anyagi hátterét biztosítja. A 32 apartman nem jelent gazdagságot; csak a megmaradás lehetőségét. ‘90-91 környékén épült a Petőfi-terem az ifjúság számára. Költözéskor az ingatlanokat is el kell majd adni és a bevételből felépíteni az új komplexumot, viszont továbbra is biztosítanunk kell azt az anyagi forrást, amit azok most biztosítanak – ez a költözés közgyűlés által is megszavazott feltétele.
Amikor idekerültünk, 42 választó tagunk volt, most 71 van. Többségük idős, középkorúak és fiatalabbak csak kevesen, kisgyerekes családosok még kevesebben. Miami egy óriási missziós terület. Több mint százezer magyar él Floridában, de a nagy szétszórtság miatt nagyon nehéz megszólítani őket. A fiatalabb korosztályt amúgy is egyre nehezebb bevonni bármilyen közösségi aktivitásba. Az istentiszteleteken a modern technológiák eszközeit is használjuk, például a kivetítő rendszert, hogy élményszerűbbé tegyük. Próbálunk fiatalosabb, modernebb dicsőítő dalokat is behozni. Vannak egyházi naptárhoz kötődő eseményeink, de sok világi rendezvényünk is van: szüreti bál, Erzsébet-Katalin bál, szilveszteri mulatság, Szent István-napi piknik, magyar napi piknik, Valentin-napi zenés délután. Ezekre eljönnek olyanok is, akik egyébként nem járnak templomba. E lehetőségeket is ki szoktuk használni: mindig van egy rövid nyitó imádság és köszöntés, amivel igyekszünk megszólítani mindenkit. Jelezzük, hogy ez egy egyházi szervezés alatt álló világi esemény és szeretettel várunk mindenkit nem csak a bálokra, hanem a templomba is. Tulajdonképpen ez is egy missziós lehetőség. Van olyan egyháztagunk, aki eleinte csak a rendezvényekre jött el, aztán bekapcsolódott az egyházi életbe is. Legújabb ötletünk: áprilisban szabadtéri istentiszteletet készülünk tartani egy távolabbi parkban, piknikkel egybekötve. A bálokon a létszám évtizedekig 2-300 fő körül mozgott, de sajnos a járvány óta valami nagyon megváltozhatott a társadalomban. Fél-Floridában minden közösségi vezető – akár egyházi, akár világi –, arról számol be, hogy a járvány óta hatalmasat zuhant a látogatottságuk, az emberek már nem jönnek el olyan könnyen egy-egy rendezvényre.
Jól sejtem, hogy hosszú távra terveznek?
Igen. A feleségem azért tanul, hogy a tanítónői diplomáját használni tudja itt is. Lelkészfeleségként a gyülekezeti életből nagyon aktívan kiveszi a részét, segít az apartmanok adminisztrálásában is. A közösség nagyon bízott abban, hogy nem rövid távú tervekkel jövünk. Nekünk is kell a stabilitás; közösséget építeni amúgy sem lehet rövid távon. Vannak kihívások és nehézségek, de ez mindenütt így van. A közösség visszajelzése nagyon pozitív: befogadtak, családtagokként tekintenek ránk. Az elmúlt 25-30 évben nem volt kisgyerekes lelkészcsalád a gyülekezetben; látjuk, mennyire pozitívan értékelik, hogy egész családunk mindig jelen van az istentiszteleteken és a rendezvényeken. Floridát is nagyon megszerettük. Hurrikánnal még nem néztünk szembe, de itt ezzel együtt kell élni. Egész évben melegben van, és folyamatosan zöld vesz körül – felbecsülhetetlen érték. Akinek mindez nem elég, annak semmi sem elég.
Antal-Ferencz Ildikó, bocskairadio.org
Az interjú először a reformatus.hu oldalon jelent meg.
The post Ha az Úristen nem akarta volna, reménytelen vállalkozás lett volna idejutnunk – beszélgetés Csiki Mákszem Lóránd amerikai magyar lelkésszel appeared first on Külhoni Magyarok.
Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »
