Ha a lufi kipukkad

Ha a lufi kipukkad

1201 rajzszog nato.jpg

Hírdetés

„Elindult hát a császár a körmenettel, méltóságosan lépkedett a selyemmennyezet alatt. A nép pedig mind az utcán meg az ablakokban tolongott, és azt kiáltotta:
– Milyen gyönyörű a császár új ruhája! Milyen gazdag az uszálya, s milyen jól illik neki!
– Senki se merte megvallani, hogy nem lát semmit, hiszen akkor a többiek tisztességére méltatlannak vagy földbutának tartanák. A császárnak még egy ruháját se csodálták meg ennyire.
– De hiszen nincs is rajta semmi! – szólalt meg egyszer csak egy kisgyerek.
– Nincs is ruha a császáron! – rivalgott fel végül a tengernyi tömeg.”
Andersen: A császár új ruhája

A nagyon zöld és üzemszerűen moralizáló nyugati elit ezerrel támogatja Ukrajna háborús erőfeszítését Oroszország ellen. Fegyverekkel látja el és minden erejével elősegíti a harcok elhúzódását, nem csak a békekötést, de a fegyverszünetet is ellehetetleníti. Az emberi életek védelmét nem tartja fontosnak. A szláv civilekért nem aggódik. A természetben bekövetkezett károk nem okoznak neki gondot. A lebombázott gátakért, az elárasztott területekért, az aláaknásított és fémmel beszórt földekért, a drón- és bombatámadásoknak kitett atomerőművek biztonságáért nem emel szót. Az sem zavarja, hogy tompított atomtöltetekkel felszerelt fegyvereket vetnek be, amik káros anyagokkal mérgezik a légkört. Attól sincs fejfájásuk, hogy a kazettás bombák szétszóródó darabjai még évek múlva is veszélyeztetik majd a civil lakosságot, főleg a gyanútlan gyermekeket.


Forrás:latoszogblog.hu
Tovább a cikkre »