Ha a Fidesz megszavazza, Mészáros Lőrinc milliárdokkal segítheti a munkanélkülieket

Ha a Fidesz megszavazza, Mészáros Lőrinc milliárdokkal segítheti a munkanélkülieket

Jakab Péter, a Jobbik elnöke hétfőn parlamenti határozati javaslatot nyújtott be a Tisztelt Ház elé

„a politikai hátszéllel, hirtelen és aránytalanul meggazdagodott, kivételezett helyzetben lévő gazdasági szereplőkkel szembeni – a koronavírus (COVID-19) okozta humánjárvány miatt kialakult munkanélküliség felszámolását, bérfejlesztést célzó Munkahelyvédelmi Alap számára befizetendő – különadó bevezetéséről”.

Azaz, a Mészáros-adóról.

Arról már korábban is írtunk, hogy a Jobbik létrehozna egy olyan alapot, amely révén

a járvány okozta gazdasági válság miatt munkájukat elvesztők bérének 80 százaléka pótolható lenne

– egyébként a párt ötlete volt a multik közteherviselésbe történő nagyobb bevonása is -, a jelenlegi határozattal pedig egy újabb komoly támogatási forráshoz jutna a napi 4000 újabb  munkanélküli Magyarországon.

A Jobbik arra szólítaná fel a Parlamenten keresztül a kormányt, hogy sújtsa különadóval azon gazdasági szereplőket, amelyek 2015. március 1-jétől 2020. február 29-éig számítva, bármely adóévben legalább 250 millió forint becsült értéket elérő közbeszerzési eljárást nyertek el.

Hírdetés

Az állami megrendelésekben utazó oligarchákra kirótt Mészáros-adó mértéke eltérő kulcsokkal bírna:

  • 100 millió forint adóalapig 20 százalékot,
  • 100 millió forinttól – 500 millió forint adóalapig 25 százalékot,
  • 500 millió forint adóalap felett 30 százalékot
  • kellene befizetniük a közösbe.

    Az így befolyó milliárdokat pedig a kormányzat köteles lenne a Magyar Munkahelyvédelmi Alapba csoportosítani.

    Fontos megjegyezni, Orbán Viktor hétfői bejelentése ugyanis továbbra sem szólt azokról, akik elvesztették a munkahelyüket, megélhetésüket. A kormányfő számukra annyi ígérettel szolgált, hogy minden megszűnt munkahely helyett lesz egy új, és beruházásokat is vizionált, igaz, azt nem fejtette ki, hogy milyen ágazatokban gondolta ezt, és arról sem beszélt, hogy egy világjárvány alatt milyen egészségügyi kockázata lesz annak, ha nagy számban tereli össze az embereket egy állami projektbe.

    Magyarországon látható, hogy hatalmas összegű közvetlen kárt okoz, hogy a Fideszhez kötődő gazdasági holdudvar szétlopja az országot. A törvényjavaslat a tisztességes vállalkozókat, természetes személyeket nem veszélyeztetné, kizárólag csak azokat sújtaná, akik jogtalanul lopták el a közpénzt, és így tettek szert a hatalmas vagyonra, amellyel megkárosították Magyarország költségvetését – indokolta javaslatát Jakab Péter.

    A Jobbik úgy gondolja, hogy az így „beszedett pénznek” a tisztességes magyar embereknél van a helye, így ideje, hogy a különadót a „rosszak” megfizessék, azért, hogy a „jók” megkaphassák.

    Jakab Péter javaslatáról egyébként nemsokára tárgyalhat a Parlament kijelölt bizottsága, így kiderül, hogy a kormánypárti politikusok készek-e Mészáros Lőrincéket bevonni a járvány elleni küzdelembe. 


    Forrás:alfahir.hu
    Tovább a cikkre »