Gyurta Dániel a floridai Hall of Fame-beiktatásáról: régi álmom valósult meg, ez a pályafutásom megkoronázása

Gyurta Dániel a floridai Hall of Fame-beiktatásáról: régi álmom valósult meg, ez a pályafutásom megkoronázása

Az olimpiai bajnok úszót október elején iktatták be a Hírességek Csarnokába Fort Lauderdale-ben. A Magyar Olimpiai Akadémia nemrég megválasztott elnöke az InfoRádióban elmondta: gyerekként óriási inspirációt jelentett számára az a több tucat magyar sportoló, akiknek a nevét, fényképét láthatta a Hall of Fame-ben egy-egy amerikai edzőtábor alkalmával.

Ahogy arról az Infostart is beszámolt, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Gyurta Dánielt beiktatták a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába (ISHOF) a floridai Fort Lauderdale-ben. A korábbi mellúszónak mozgalmas és örömökben gazdag az idei éve, ugyanis júliusban megszületett a kislánya, Mirabella, majd a helyszínen élhette át a párizsi olimpia legszebb pillanatait, október elején pedig megválasztották a Magyar Olimpiai Akadémia elnökének.

Gyurta Dániel az InfoRádióban elmondta: szerencsésnek tartja magát, mert úszókarrierje során megnyerte azokat a versenyeket, amelyekről gyermekkorában álmodozott. Gyakorlatilag az összes kitűzött célját sikerült elérnie, a mostani elismeréssel, illetve a beiktatással pedig felkerült a korona a pályafutására. Az olimpiai bajnok felidézte, hogy annak idején többször is edzőtáborozott télen a beiktatás helyszínén, Fort Lauderdale-ben, és nem egy alkalommal meglátogatta a Hírességek Csarnokát edzőivel és a testvérével, Gyurta Gergellyel. Mint fogalmazott, mindig büszkén konstatálta, hány magyar úszó, vízilabdázó képe van fent a falon, és

arról álmodozott, hogy egyszer talán majd az ő fotója is odakerül melléjük.

Hírdetés

Ezekből a látogatásokból nagyon sokat inspirálódott, és a nagy elődök képeit látva mindig feltöltődött, újabb és újabb nagy célokat tűzött ki maga elé. Visszaemlékezve azokra az időkre, úgy véli, a Hall of Fame-látogatások erősebbé, elhivatottabbá tették, és meghatározó pillanatok voltak a pályafutása későbbi alakulása, illetve a sikerei szempontjából. Október elején pedig Gyurta Dániel is követte a nagy elődöket, beiktatták a Hírességek Csarnokába.

„Fantasztikus érzés volt ott lenni, átvenni a díjat és a szalagot. Abban a pillanatban azt éreztem, hogy ez az egész pályafutásom megkoronázása”

– jegyezte meg a többszörös világ- és Európa-bajnok.

A beiktatási ceremónián levetítettek egy-egy néhány perces kisfilmet minden díjazott pályafutásáról, amely nemcsak a sportot helyezte a középpontba, hanem emberként is bemutatta az érintettet, majd egyesével szólították a színpadra a gála főszereplőit.

Gyurta Dániel szerint az esemény fontosságát jól jelzi, hogy az ESPN amerikai sportcsatorna élőben közvetítette. Ez ugyanakkor megkövetelte a szigorú menetrendet, minden beiktatottnak, díjazottnak és megszólalónak tartania kellett egy meghatározott időkeretet a beszédeknél. Az olimpiai bajnok nagyon örült, hogy sok ismerőssel, baráttal, egykori vetélytárssal találkozhatott a gálán. „Egy nagyon baráti, kiváló hangulatú esemény volt, és nagyon megható volt számomra, hogy én is ott lehettem, engem is díjaztak” – zárta gondolatait Gyurta Dániel.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »