Gyurcsányné generációkon átívelő bosszúról fantáziált a Partizánban

Gyurcsányné generációkon átívelő bosszúról fantáziált a Partizánban

“Fizessenek a gazdagok!”

Míg Botka csak szlogenként használta a “Fizessenek a gazdagok!” mondást, Dobrev Klára Gulyás Márton műsorában hétfőn este arról beszélt, hogy bizony most a DK jelmondata mögött már “kész program van”. Ebben az is szerepel, hogy újraszerveznék “a jelenlegi perverz és igazságtalan vagyonelosztási rendszert”. Mindezt azzal indokolta, hogy szerinte a bérből és fizetésből élők arányaiban most tízszer annyit adóznak szerinte, mint a tőke. A DK politikusa kérdésére válaszolva azt is kijelentette:

az Audi, a BMW és a Mercedes is kevesebb állami támogatást kapna, ha ő lenne a miniszterelnök.

Azért gyorsan hozzáfűzte azt is, hogy az ő politikája nem gazdaságiverseny-ellenes. (Mi lenne, ha az volna…?) Gyurcsányné – aki nem szereti, ha így nevezik, szóval Gyurcsány Ferenc felesége – a közelgő európai parlamenti és önkormányzati választásokkal kapcsolatban magabiztosan kijelentette: jobb állapotban van az ellenzék, mint 2019-ben volt.

Meg fogunk állapodni, mindenki nyugodjon meg

– ezt már arra a kérdésre felelte, amelyben Gulyás Márton azt firtatta, a DK miért lebegteti még mindig Karácsony Gergely főpolgármester-jelölti támogatását. A 2022-es vereségből tanulva azt is elárulta, milyen kampánystratégiát dolgoztak ki a győzelem reményében: ezúttal offline jelenléttel és alternatív megoldási javaslatokkal készülnek megnyerni a választásokat. Dobrev Klára az elszámoltatással kapcsolatban is kifejtette véleményét. Úgy fogalmazott:

generációkra példát kell statuálni, hogy soha többé senkinek ne jusson eszébe ilyen mértékben kirabolni ezt az országot.

Ennél a kijelentésnél sajnos a műsorvezető elfelejtette felhívni a figyelmet arra a semmiképpen sem elhanyagolható tényre, hogy a DK “First Lady”-je milyen családi háttérrel rendelkezik, így nem hangzott el az sem, amit a PestiSrácok.hu oldalán Mező Gábor korábbi írásában összefoglalt (majd a Pesti TV adásában részletesen bemutatott):

Hírdetés

amíg Dobrev nagyapja, a hírhedt kommunista főkáder, az 56-os forradalmárokat fasiszta csőcseléknek nevező és Nagy Imre kivégzését követelő Apró Antal volt, addig anyja, Apró Piroska már fiatalon az állambiztonságnak súgott egy német újságíróról. Apja, Petar Dobrev bolgár impexes volt, Dobrev nagybátyja, ifjabb Apró Antal pedig állambiztonsági tisztként dolgozott.

Dobrev Klára nagybátyja, Apró Piroskának a testvére konkrétan az elhárításnak dolgozott, NSZK-vonalon.

Megvan a szakdolgozata, ezt a Hamvas Intézet szerezte meg még korábban, amit egy diplomata sikertelen beszervezéséről írt

– fogalmazott Mező Gábor lapunk hasábjain megjelent tényfeltáró cikkében, arra is kitérve, hogy

Dobrev felmenői között Apró Piroska a kulcsszereplő, sőt, Apró Piroska és Dobrev Klára életútja abból a szempontból is hasonló, hogy amíg előbbi Horn Gyula kabinetfőnöke lett, addig Gyurcsányné Medgyessy Péter kampányfőnökeként is dolgozott.

Nos, igencsak úgy tűnik, említett D. Klára erről a nyilatkozatáról megfeledkezett, amikor generációkon átívelő büntetésről fantáziált a Partizán adásában, amit ide kattintva nézhet meg. Ha pedig felidézné, hogy az Apró–Dobrev-klánról mit érdemes tudni, nézze vissza Mező Gábor műsorát a vörös polipként is emlegetett családról!

Jurák Kata – www.magyarnemzet.hu

 

 

 


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »