Gyurcsánynak már a nyelvén volt

Gyurcsánynak már a nyelvén volt

A nyelvén volt, de nem mondta ki Gyurcsány Ferenc az újabb hasonlatot Orbán Viktorról. A Demokratikus Koalíció elnöke Győrben tartott választási nagygyűlést.

Hírdetés

Tíz éve a városból indult újra politikai karrierje, az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei elnökeként szállt be a miniszterelnök-jelölti versengésbe, amelyet meg is nyert 2004-ben Kiss Péterrel szemben. Gyurcsány Ferenc ezúttal is ostorozta a keleti nyitás politikáját, miközben egyik cégtársa, Kóka János volt gazdasági miniszter az elmúlt hetekben elkísérte Orbán Viktort Szaúd-Arábiába.

A Demokratikus Koalíció elnöke, aki miniszterelnökként otthonában fogadta Vlagyimir Putyint, most arról beszélt, hogy a magyarok és az oroszok nem vallanak azonos értékeket, ezért nem szabad Oroszország ágyába feküdni. „Én úgy látom, hogy a miniszterelnök fejében keszekuszaság van. Mindent és annak az ellenkezőjét is. Bizonyos értelemben ugyanazt csinálja, mint a belpolitikában. Három szavazatért eladta a lelkét is. Hát, minden volt már ez az ember, ez a jóember, csak… én ilyet nem mondhatok. Mert a Hír TV azt fogja mondani, hogy Gyurcsány fórumán a drága miniszterelnököt fel akarták akasztani. Áldja meg a Jóisten őt, és éljen nagyon sokáig békében, boldogságban, dicsőségben. Így” – fogalmazott Gyurcsány Ferenc.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »