Gyurcsányi vízió: utcai harcok 2022-ben

Gyurcsányi vízió: utcai harcok 2022-ben

A gyurcsányi politika utcai harcokra készül „szakembereivel” – ezt maga az őszödi beszédben hazugságait beismerő, 2006. október 23-án fejmagasságban gumitöltényekkel a törvényesen demonstráló európai uniós polgárok közé lövető pártelnök vallja be.

Csurcsányi „közbiztonsági forgatókönyv” 2006. októüber 23-án – origo

Szakembereink készítik annak a politikai, közbiztonsági és jogi forgatókönyvét, ha nem békés lenne a hatalomváltás – jelentette ki a Gyurcsány Ferenc a Szeged.hu-nak adott interjújában, megjegyezve: önmagában a kormányváltásnak nincs büntetőjogi következménye, ám a kormányváltás után egy sor dologra rá kell nézni.

A DK elnöke szerint 2002-ben is volt hídfoglalás, 2006 után egy dolgot biztosan elveszített a mi oldalunk, a naivitását és a jóhiszeműségét a Fidesszel szemben. Készülnek azok a forgatókönyvek, amelyekkel ebben a helyzetben a stabilitást megőrizhetjük. Önmagában a kormányváltásnak nincs büntetőjogi következménye. Ám a kormányváltás után egy sor dologra rá kell nézni. Fel kell tenni a kérdést: igaz-e, hogy köztörvényes bűnözők is vannak a jelenlegi kormánypárt politikusai között? Ez pedig igaz – hangoztatta a pártvezér.

„Ha egy politikai oldal önmagát a hazával azonosítja, akkor ezzel megágyaz annak, hogy vereség esetén legitimálja az új hatalommal szembeni fellépést. Ez valójában már megtörtént, ez a legnagyobb veszély. Nehezen megválaszolható kérdés, mi történne ebben a helyzetben. Az ország érdeke, hogy békés úton történjen meg a hatalomátadás. Egyben ez a demokratikus alkotmányosság egyik sarkköve. A Fidesz táborának egy része eddig kétszer mutatta meg, hogy a vázolt esetben nagyon nehezen nyeli le a békát” – fejtegette, majd arra is kitért, hogy az esetleges kormányváltás esetén mik lennének az új kabinet azonnali gazdasági lépései.

Hírdetés

Gyurcsány szerint nagyon sok teendő vár rájuk, de a leggyorsabban megválaszolandó kérdés, hogy elzárják-e a közpénzek elszivárogtatásának csatornáit, és sikerül-e visszaszerezni legalább az ellenőrzést azok fölött a gazdasági szerkorok fölött, amely a NER hercegeinek, oligarcháinak ellenőrzése alá került.

„Ezt a hatalmat meg kell törni” – tette hozzá.

A baloldali előválasztás kapcsán végül megjegyezte: a kormányoldal sokat foglalkozik az előválasztással, igyekszik leértékelni, konfliktusokat gerjeszteni körülötte, de nem tudja, hogy azért, mert tart tőle vagy azért, mert lő mindenre, ami az ellenzéki oldalon történik.

A baloldal bukott miniszterelnökének megnyilvánulásai kapcsán Hollik István a Magyar Nemzet kérdésére hangsúlyozta: “Gyurcsány Ferenc szavai ugyanazt a gátlástalanságot tükrözik, mint ami 2006-ban is tapasztalható volt”.

A kormánypárti politikus kiemelte: Gyurcsány egyértelműen hazugságot fogalmazott meg, amikor a 2006-os őszi események felelősségét a Fidesz felé kívánta „eltolni”.

– A rendszerváltás óta eltelt harminc év során egyszer volt alkotmányos és demokratikus válság Magyarországon, mégpedig 2006 őszén – emlékeztetett Hollik, hozzátéve: az emberek akkor azt követelték Gyurcsány Ferenctől, hogy mondjon le, de erre nem volt hajlandó. A Fidesz kommunikációs igazgatója arról is szólt, hogy Gyurcsány Ferenc 2006-ban becsapta a szavazókat és hazugsággal nyert választást. – Ezzel szemben a Fidesz-KDNP demokratikusan kapta meg a felhatalmazást arra, hogy az országot vezesse – rögzítette. 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »