Gyurcsány vitt valamit a nemzetbiztonsági bizottságnak – de gondoskodott róla, hogy ne tudjuk meg, mit

Mégis elment Gyurcsány Ferenc a parlament nemzetbiztonsági bizottságába, hogy "az Orbán Viktort terhelő és zsarolhatóságát bizonyító információkról beszéljen" – pedig egy hete még azt mondta, Orbán nélkül ő sem vesz részt a bizottsági meghallgatáson.

A Demokratikus Koalíció elnöke szerdán találkozott Molnár Zsolttal, a nemzetbiztonsági testület MSZP-s elnökével – Molnár elmondása szerint Gyurcsány most olyan dokumentumokat adott át a bizottságnak, amik összefüggnek a korábbi, Orbán Viktort érő vádjaival.

Molnár Zsolt az MTI kérdésére hozzátette, nem tudott és nem is tud meggyőződni az információk valóságtartamáról, mivel azokat csak a DK-elnök beszámolójából ismeri. Gyurcsány pedig arról is gondoskodott, hogy más se derüljön ki: kérésére minősített (bizalmasan kezelt) adattá kellett tenni az általa közölt részleteket.

Az ügyet csak abszurdabbá teszi, hogy Gyurcsány egyébként maga is nyíltan beszélt az Orbánt kompromittáló ügyekről: a Hír TV-nek nyilatkozva május 15-én azt állította, látta a miniszterelnök svájci és ázsiai bankszámláját, amin Orbán sok százmillió forintot tárolt – az ezt igazoló számlakivonatot pedig egy oroszos akcentussal beszélő közvetítő hozta el neki.

Hírdetés

Korábban az MSZP kezdeményezte, hogy a nemzetbiztonsági bizottság hallgassa meg Orbán Viktor miniszterelnököt és Gyurcsány Ferenc DK-elnököt, miután a volt miniszterelnök azzal vádolta meg a jelenlegi kormányfőt, hogy az orosz állam titkos információkkal zsarolja őt.

A meghívásra a Fidesz úgy reagált, hogy az MSZP és Gyurcsány Ferenc rendezze a belső háborúit egymás között. Mint írták, azt javasolják, hogy Gyurcsányt a parlament egészségüggyel foglalkozó bizottsága hallgassa meg, a szocialistákat pedig négyes metró-ügyben az ügyészség.

A nemzetbiztonsági bizottság múlt szerdai ülése után Molnár Zsolt sajnálatosnak nevezte, hogy a kormányfő, sem Gyurcsány nem jelent meg a testület ülésén. Közölte: az ülésen a szolgálatok jelen lévő vezetői azt a tájékoztatást adták, hogy 1990 óta hivatalban lévő magyar miniszterelnökkel kapcsolatban a nemzeti szuverenitást érintő biztonsági kockázat nem merült fel.

A testület többi tagja is megerősítette, a titkosszolgálatok azt mondták: a miniszterelnökkel kapcsolatban semmilyen terhelő adat, információ nem áll rendelkezésre.

(MTI – MNO nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »