Gyurcsány Verhofstadthoz utazik

Gyurcsány Verhofstadthoz utazik

Vidám és fáradt – így jellemezte magát pártja EP-választási eredménye után Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke.

A DK eredményének értékeléséről elmondta: ma végigbeszélték a tanulságokat. Szerinte a jó választási szereplés titka többek között az volt, hogy a DK-nak sikerült megtörnie a menekültkérdésről szóló Fidesz-kampányt az Európai Egyesült Államok programjával.

A másik tényező szerinte, hogy a kampány személyiségekről is szólt. Úgy látja: Dobrev Klára sok szavazatot hozott. Ezen túl, mint fogalmazott, „volt egy kitűnő kampány”, és a DK mellett megjelent egy teljesen új korosztály. Hozzátette azonban: a megszerzett 4 képviselői hely azért legtöbbjüket meglepte. „Klára elnyerte a lehetőséget, hogy bebizonyítsa, hogy olyan jó politikus, mint amilyennek sokan tartják, köztük én magam is” – mondta az elért eredményekről Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: vigyázni kell rá, hogy a megválasztott DK-s képviselők ne tűnjenek el az EP közegében. Dobrev Klárával kapcsolatban ehhez hozzátette: nagyon értékes, amit ő csinált és az értéket nem kellene elveszíteni.

Szerinte Dobrev Klára ambíciója az, hogy amit ígért a választóknak (vagyis az Európai Egyesült Államokért és a szociális Európáért végzett munkát) elvégezze. Gyurcsány ezzel egyetértve úgy látja: nincs rendben, hogy valamit képviselek a kampányban és utána egészen mást csinálok.

A DK elnöke azt is elárulta, hogy Brüsszelbe készül, ahol Guy Verhofstadttal fog tárgyalni a DK képviselőinek ALDE-frakcióhoz történő csatlakozásáról.

Hírdetés

Ehhez azonban hozzátette: a DK nem liberális, hanem centrista balközép párt. Úgy látja: több dolog köti a DK-t az EP szocialista és demokrata frakciójához, mint az Aldéhez, de Macron francia elnök pártjának csatlakozásával Gyurcsány reményei szerint az ALDE többé már nem egy liberális, hanem egy Európa-párti szövetség lesz.

Pokoli nehéz éveken mentünk keresztül, volt amikor értünk nem adtak volna egy lyukas kétfillérest – értékelte pártja elmúlt éveit Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: attól, hogy jól szerepeltek, nem a szájuk lesz nagyobb, hanem a felelősségérzetük.

Bejelentés: Gyurcsány Verhofstadthoz utazik

Az EP-választás eredményével és az önkormányzati választási megállapodások esetleges felülvizsgálatával kapcsolatban a DK elnöke úgy fogalmazott: nem szereti, ha valaki az ellenzék vezetőjének képzeli magát. Itt önálló pártok vannak, de ezeknek tudniuk kell: jó együttműködéssel Budapesten és sok megyei jogú városban verhető a Fidesz. Az EP-eredmény miatt a maga részéről semmilyen különleges jogot nem vindikál se magának, de a DK-nak és nem akarja felülvizsgálni az önkormányzati választásra született megállapodásokat. Szavunkat adtuk sok héttel ezelőtt – fogalmazott.

Arra reagálva, hogy korábban az Indexnek nyilatkozva Ujhelyi István azt állította, hogy a DK lenyúlta az MSZP programját, Gyurcsány azt mondta: az MSZP el fogja végezni ennek a szereplésnek az elemzését, nem akarja nehezíteni a dolgukat. Ami az LMP szereplését illeti, Gyurcsány szerint annak tanulsága az, hogy egy önkényre, diktatúrára épülő rendszerben nem lehet középen állni.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »