Gyurcsány most a halottakkal zsarol

Gyurcsány most a halottakkal zsarol

Ezt véletlenül sem szabad elfelejtenie egyetlen magyarnak sem.

Kutyából éppúgy nem lesz szalonna, ahogy az oltásellenes Gyurcsányból sem oltáspárti pártvezér. Mondhatjuk úgy is, hogy emberpárti politikus, hiába bíztat most látszólag nagy garral az oltakozásra.

Ugye ezt a közmondást arra a személyre használja a magyar, akitől nem várnak semmilyen változást. Aki nem valószínű, hogy elhagyja szokásait, s az sem, hogy megjavul. Gyurcsány esetében ez pontosan így van. Neki az oltásellenesség is eszköz volt csupán a célja megvalósításához, a hatalom megszerzéséhez. Elég rossz eszköz, ez nyilvánvaló, de hát mit lehet tenni, ő választotta. Mondhatni, ennyire telik tőle. Persze lehet abban némi – az ő szempontjából – racionális megfontolás, hogy a legszélsőségesebb kommunikációs pozíció képviseletével növeli az emberek hergeltségi szintjét, ami részére esetleg nagyobb esélyt jelenthet. Sőt, azok a zsákjába pakolt baloldali pártok, amelyek a DK révén remélnek parlamenti pozíciókat a választások után, kénytelenek lesznek még nálánál is alpáribban támadni a kormányt, hogy több helyet tudjanak maguknak kikaparni Gyurcsány szereposztó díványán. Elég utalni Jakab Péter, Szabó Tímea, Tordai Bence szélsőségesen csöndesnek és kulturáltnak egyáltalán nem nevezhető felszólalásaira.

Az pedig, hogy az érintett megélhetési politikus urak és hölgyek be is olttatták magukat, teljes mértékben megfektette a gyurcsányista oltásellenesség fekete köpenyes haramiáját. Csak érdekességként jegyzem meg, hogy például Tordai Bence januárban még Putyint és az orosz vakcinát együtt ócsárolta. Majd mikor április elején megkapta a Szputnyikot, büszkén újságolta Facebookján, hozzátéve, „minden rendben ment”. Az ellentmondásról kérdéseket küldtem neki, de ezekre nem válaszolt. Majd amikor ezt a parlamentben vetette szemére valaki, akkor személyeskedésnek minősítve a dolgot duzzogni kezdett. Nyilván röstellte a képét Gyurcsány előtt, hogy ilyen ügyetlenül lebuktatta magát, rontva saját mandátumszerző pozícióit a díványon.

Ferenc pedig úgy tesz, mintha mi se történt volna. Nagy oltásellenes buktája után most a járvány halottjait hívja segítségül hatalmi vágyainak érvényesítése érdekében. Az oltásellenes kampány is gyomorforgató volt, de a halottakkal való új érvelési technika mindenen túltesz. De hangsúlyozom, a halottak számának emlegetése is csak eszköz azért, hogy az emberek elbizonytalanodjanak a kormányban s reményei szerint elforduljanak Orbán Viktortól, az elhunytak emlegetésével próbálva elillantani az iránta meglévő évtizedes s a járvány idején is érthetően növekvő bizalmat.

Ilyen lesújtó ellenzéki politika csak arra jó, hogy az emberek megbizonyosodjanak róla, nagyon jól teszik, hogy Orbánban bíznak, hiszen egy ilyen kudarcokkal és gyűlölettel dúsított gyurcsányista politika csak arra alkalmas, hogy 2010-hez hasonlóan szakadék felé taszítsa az országot. Hogy mit tenne a baloldal az emberek életének jobbá tétele érdekében, ha netán megnyernék a 2022-es választást, arról egy szót sem lehet hallani.

Az emberek joggal gondolják, hogy azért nem, mert nincs ezzel kapcsolatban mondanivalójuk. Meg azt is, hogy nekik nem az a cél, hogy jobbá tegyék a magyarok életét, hanem kimondatlanul is az, hogy rosszabbá. Hiszen ők „európai magyarokként” amellett kampányolnak, hogy megvalósuljon az Európai Egyesült Államok, megszüntetve ezzel a nemzetállamok szuverenitását, saját döntéshozatali képességét. Azért vágynak a hatalomba, hogy aláírják Brüsszelben a migráció szabad áramlásáról szóló dokumentumot éppúgy, ahogy a genderizmus elterjesztésének is szabad utat nyitnának Magyarországon, ami egyenlő a magyarság pusztulásával. S számukra most sem a magyar, hanem az Európai Unió vakcinabeszerzési módja az üdvözlendő, függetlenül attól, hogy ebből a tempóból legfeljebb év végére, jövő év elejére lennének nyugati szerrel átoltva a magyarok, csak akkor szabadulhatnának meg a bezártság rémétől, szemben Orbán Viktor júniusi tervével.

Hírdetés

A gyurcsányistáknak új, egészségügy ellen hangoló, halottakkal zsaroló, a magyarokat ezzel legalább annyira elrémítő szólamaikkal zsonglőrködve még az se számít, hogy újjá hangszerelt kampányukkal most közvetlenül az orvosok, gondozók becsületébe gázolnak. Kérjünk nemzetközi segítséget! Bízzuk az egészségügy szervezését független szakemberekre! – követelik. Miért? Hiszen most is azok döntenek. Azért változtassunk, mert mi vagyunk a legátoltottabb nemzetek egyike az Európai Unióban? Már a hárommilliomodik magyar is megkapta a szurit. Kétszer annyi, mint az Unió átlaga.

Nem véletlenül utasította vissza több száz jól képzett intenzív terápiás orvos és szakdolgozó nevében Takács Péter, az Országos Kórházi Főigazgatóság helyettes vezetője az aljas vádakat. Ők dolgoznak ugyanis ott a betegágyak mellett és ők azok, akik mindent megtesznek a betegekért. A magas halálozás ugyanis nem a magyar egészségügyi szakemberek tudásának a hiányából fakad. Ezek a betegek ugyanúgy megkapnak mindent, ahogy tőlünk nyugatabbra vagy az Egyesült Államokban megkapnának. Minden Nyugaton használt terápiás szer Magyarországon is elérhető. A magas halálozás a betegség jellegéből fakad. „Ha a DK által javasolt szakemberek irányítanák az egészségügyet, akkor is ilyen magas lenne a halálozás” – szögezte le Takács Péter.

Nagy összegben mernék fogadni, ha most – ne adj’ Isten – egy Gyurcsány-kormány vezetné Magyarországot, akkor szóba sem kerülne az oltásellenesség, a halottak számával való zsarolás. Akkor az egészségügy biztosan a legjobban teljesítő ágazat lenne. Az az egészségügy, amiből éppen ők vontak ki 2010 előtt 650 milliárd forintot, ahonnan éppen ők küldtek el 6000 dolgozót, ahol éppen ők zárták be a kórházakat, köztük az elmebajt szabadlábra helyező Lipótmezőt. Látjuk a következményeit. Csak éppen vakcinánk nem lenne elég és itt vergődnénk vesztegzár alatt a járvány tragikus átkaiban talán még jövő ilyenkor is. Hogy hány ember életét vesztenénk el „független szakembereik” hozzá nem értése miatt, arra jobb nem is gondolni.

Mert Gyurcsánynak soha nem az ember a fontos, mindig csak a hatalom.

Ezt véletlenül sem szabad elfelejtenie egyetlen magyarnak sem.

Horváth K. József – www.888.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »