Gyurcsány krákogással jelzett Karácsonynak, hogy ne válaszoljon a kérdésekre

Gyurcsány krákogással jelzett Karácsonynak, hogy ne válaszoljon a kérdésekre

A főpolgármester ingerülten teremtett le egy újságírót a közös baloldali sajtótájékoztatón.

– Egy olyan országban szeretnék élni, ahol az újságíró kérdezhet – hangoztatta szombaton Karácsony Gergely, amikor bejelentette, hogy indul a baloldal miniszterelnök-jelölti előválasztásán. A Hír TV beszámolójából azonban kiderül, hogy a főpolgármester most sem mondott igazat. Karácsony ugyanis tegnap Dunaújvárosban tartott közös sajtótájékoztatót a baloldali pártvezetőkkel, ahol egy televízió riportere zavaros doktori disszertációjáról kérdezte őt. Válasz helyett a főpolgármester azonban ingerülten csak azt hajtogatta az újságírónak, hogy „szégyellje magát”.

A jelenetet mégis a tornacipőjében toporgó, vöröslő fejű Gyurcsány Ferenc koronázta meg, aki más megoldás nem lévén, hangos krákogással jelezte Karácsonynak, hogy ne válaszoljon a kérdésre.

„Azt szeretném mondani önnek, hogy szégyellje magát!”

Hírdetés

A finoman szólva is meglepő helyzetet pedig csak fokozta a háttérben álló Gyurcsány Ferenc krákogása. Mint azt a HírTV megjegyzi: a DK elnöke így jelezte, hogy nem tetszenek neki a főpolgármester tanulmányait firtató kérdések.

HírTV -video

A „szavak nélkül is megértjük egymást” viszony persze nem meglepő annak tükrében, hogy bár a főpolgármester nem veri nagydobra, valójában közel tíz éve szoros, bizalmi kapcsolat fűzi a DK elnökéhez. Ennek jegyében Karácsony korábbi cége például tízmilliós nagyságrendben kapott állami megbízást a Gyurcsány-kormány idején, amikor a Miniszterelnöki Hivatal koordinációs államtitkárságának dolgozott politikai tanácsadóként.

Nem csoda hát, hogy a Fidesz „Gyurcsány-show-ként” emlegeti Karácsony miniszterelnök-jelölti ambícióit, hiszen – mint Dunaújvárosban is kiderült – a DK elnöke cirkuszi porondmesterként rángatja őt úgy, ahogy csak akarja.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »