Gyurcsány: Kit érdekelnek a pártok?

Gyurcsány: Kit érdekelnek a pártok?

Martin Luther Kinget idézte és sátáni kísértéstől illetve a bűntől óvta a DK szimpatizánsokat Gyurcsány Ferenc az Ellenállás napja című pártrendezvényen. A politikus a kormány kritikája mellett üzent az összefogást ellenző baloldali politikusoknak is, akik szerinte nyafognak és prüszkölneki. A rendezvényen bemutatkozott a baloldal főpolgármester-jelöltje, Falus Ferenc is, aki azt ígérte: ha ő nyeri a választást, Budapesten még a virágoknak is jobb illata lesz.

Falus Ferenc jelölése a DK-szimpatizánsokat is megosztja. A baloldal főpolgármester-jelöltjét a visszaléptetett MSZP-s Horváth Csaba mutatta be. Azt mondta: ha hatalomra kerülnek, visszaállítják a díjhátralékosok támogatását, eltörlik a bölcsődei térítési díjakat, és parkőrséget hoznak létre.

– Amikor mi, budapestiek naponta 18 milliárdot fizetünk be az államkasszába, akkor joggal várjuk el, hogy 30-40 évente ne kelljen könyörögnünk egy metrófelújításnyi pénzért – szögezte le Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője.

A baloldal közös főpolgármester-jelöltje papírból olvasta fel életrajzának főbb állomásait. Falus Ferenc szerint a három párt le tudja győzni Tarlós Istvánt. „Most három, a demokráciáért küzdő, de sok mindenben különböző párt összefogott, hogy együtt megtörjük az öregedő, már csak nevükben demokraták hatalmát.” A volt kórházigazgató és tisztifőorvos azt mondta: ő hisz a liberális demokráciában.

Hírdetés

– Ha elmennek szavazni a szabadságra, a demokráciára szavaznak, akkor megtörik a Fidesz hatalma, és jobb, vidámabb lesz az élet Budapesten. Még a virágok illatát is jobban fogjuk érezni – jelentette ki Falus Ferenc.

Utoljára Gyurcsány Ferenc lépett a színpadra. „Magyarok vagyunk mi nélküled is, Viktor!” – hangoztatta a volt kormányfő. A DK elnöke bűnről és sátáni kísértésről beszélt, Orbán Viktort erkölcstelennek nevezte, államát pedig rémálomnak. A volt KISZ-titkár az orosz-ukrán válsággal kapcsolatos döntései miatt is bírálta a kormányt. „A mi helyünk nem Oroszország oldalán van ebben a konfliktusban, hanem a békét kívánó európai nemzetek közösségében.”

A Demokratikus Koalíció elnöke beszéde végén a baloldali pártoknak is üzent. „A demokrácia minden, a párt semmi. És aki nyafog, aki ebben nem hisz, aki illegeti és billegeti magát, és olvashatatlan szövegekben jön szemben az összefogás demokratikus nagy ügyével, az vereséget fog szenvedni. És mi fogunk győzni, mert nincs alternatívája a demokraták összefogásának. Veletek, vagy nélkületek! Színes nagy demokratikus zászló alatt fogunk egyesülni akkor is, ha prüszköltök ellene!” – harsogta Gyurcsány.

Gyurcsány Ferenc kérdésekre nem válaszolt, szónoklata után a DK-sok az autójához kísérték, és elhajtott.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »