Gyurcsány kiakadt az ismert politológusra

Lengyel László politológus az a rejtélyes „királycsináló”, akire Gyurcsány Ferenc utalt neheztelve évértékelő beszédében – erősítette meg a Facebookon Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője.

Gyurcsány Ferenc évértékelő beszédében megemlítette, hogy nem tud elmenni szó nélkül egy baloldalon zajló „cselszövés mellett”. Szerinte az MSZP, az Együtt és a Párbeszéd „a hátunk mögött titkos tárgyalásokat” folytat Botka Lászlóval és „egy királycsinálóval”. És mivel Gyurcsányt felháborítja, hogy a többiek egy DK nélküli összefogást akarnak kovácsolni, azt üzente az ellenzéki társainak: “mi távol vagyunk cselszövéstől, de ha így viselkedtek, előbb tesszük nélkületek rendbe az országot, mint ti nélkülünk”.

A volt miniszterelnök akkor nem mondta ki Lengyel László nevét, ám pártja szóvivője a Facebookon a következő posztot tette közzé:

Hírdetés

„Rengetegen hívtak fel telefonon, írtak üzeneteket, hogy ki az a »közíró«, akiről Gyurcsány Ferenc beszélt az évértékelőjén, aki a DK-t, de különösen Gyurcsány Ferencet próbálja kitolni bármilyen ellenzéki együttműködésből, a 2018 utáni Magyarország politikai térképéről.

A Demokratikus Koalíció elnöke azt mondta, az MSZP, a Párbeszéd, az Együtt, valamint Botka László és egy önjelölt királycsináló a DK háta mögött szervezkedik.

Akkor én most elárulom, ki ez: Lengyel Lászlóról van szó…”

Az Index azt írja, Botka és Lengyel László jó kapcsolata nem titok, a Pénzügykutató tavaly Szegeden is szervezett konferenciát. Ám túlzás lenne leegyszerűsíteni a helyzetet arra, hogy Botkát Lengyel találta ki, Lengyel mozgatja, vagy Lengyel csinálna belőle “királyt”. A lapnak az egyik balos pártvezető megerősítette, hogy Gyurcsány nélkül valóban volt egy beszélgetés, ám ezen nem született semmilyen megállapodás a DK kiszorításáról. Ezen a hetekkel ezelőtti találkozón (még mielőtt Botkát az MSZP elnöksége miniszterelnök-jelöltnek nevezte volna ki) minden párt vezetője jelezte, mihez ragaszkodik a 2018-as választáson. Az Együtt a külön listához, a Párbeszéd pedig az előválasztáshoz például. Gyurcsányt a többiek nem látnák szívesen egy közös listán, de arra jutottak, hogy a jelenlegi helyzetben szinte lehetetlen Gyurcsány kihagyni az összefogásból. Megállapodás, terv, stratégia tehát nem született Gyurcsány kiszorításáról.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »