Gyurcsány kiadta a parancsot

Gyurcsány kiadta a parancsot

Hogy Gyurcsány Ferenc unatkozik, vagy csak a meleget viseli rosszul, esetleg a fideszes kétharmadot nem bírja feldolgozni az a sokat látott, és tapasztalt, valamint kivételesen edzett mája-pardon-szervezte, nem tudom. Mindenesetre a DK elnökével az utóbbi napokban történt valami. Mert Feri nemcsak, hogy elkezdett mocorogni, zizegni, meg pezsegni, hanem nekiállt írni. 

No, nem csak úgy ír, írogat, meg posztolgat, mint Karácsony Grafomán Gergely. 

Hanem ÍR. 

Csupa nagybetűvel. 

Alkot. 

Talán a kezébe akadt egy könyv is. 

Valószínűleg megboldogult Bächer Iván egyik műve, mert olyan “Bächeresen” jönnek ki belőle a mondatok. Rövid, egymásból következő, egymáshoz kapcsolódó, és egymásba kapaszkodó/fonódó, sokat sejtető tőmondatokat ereget ki mostanában magából a mester. 

Az első művét aznap hajnalban publikálta, mikor az Index “újságírói” testületileg felmondtak. 

Zárójel: 

Az elmúlt napokban több újságíró, sőt maga Újhelyi képviselő úr is azt nehezményezte, hogy nem vagyunk elég kollegálisak az indexesekkel. Hogy nem gyújtottunk értük a sajtószabadság megszűnése miatt remegő kezekkel gyertyát, és, hogy nem a lehető legnagyobb tisztelet hangján emlékeztünk meg a munkájukat önként feladó “kollégáinkról”.

Na most ugye az van, hogy miután az igen tisztelt hölgyek és urak számtalan esetben kinyilvánították, hogy minket csak elvtelen propagandistáknak, tehetségtelen lakájoknak, és a magasságos indexes bokájukig sem érő, kilóra felvásárolt kandeláber-szökevényeknek tartanak, igencsak furcsa lenne, ha most kisírt szemekkel, őszinte és tengermély gyászba borulva emlékeznénk meg a minket napi 24 órában gyalázó indexesekről. Akik se nem tartottak minket újságíróknak, se nem tekintettek minket a kollégáiknak. 

Hírdetés

Ennyit a kollegalitásról.  

Zárójel bezárva. 

De nézzük, mit üzent Gyurcsány az egyre elkeseredettebben és hitehagyottabban szomorkodó ellenzéki szavazóknak és politikusoknak. 

Feri szerint az Index megszűnésével vége lett mindennek, beköszöntött az apokalipszis, az ország (már megint) elért a falig, megszűnt a jogállam meg a szabadság, -a demokráciáról nem is beszélve- így eljött az ideje az igazi, a valódi, az őszinte összellenzéki összefogásnak. 

Ferenc persze tudja-hisz roppant empatikus ember-, hogy ez utóbbi megvalósítása nem lesz könnyű, sőt, hogy ez pokoli-POKOLI nehéz menet lesz, hisz neki is temérdek gondja van az ellenzék szemétdombján kapirgáló megélhetési politikusokkal, de bizony ő ezt a temérdek, mondom TEMÉRDEK dolgot képes félretenni, ha az ellenzék végre felsorakozik mögé és úgy táncol, ahogy ő fütyürészik, ha azt csinálja, amit ő parancs… izé; javasol. 

Gyurcsány szerint harc, sőt háború van. Olyan küzdelem részese az ellenzék, amelyben egyenként fogja levadászni őket, a szabadságharcosokat a hatalom, ha.. 

Igen, akkor, ha nem azt csinálják, amit a legnagyobb legbátrabb, legtapasztaltabb, legharcedzettebb, és legmélyebb hangú harcos, azaz ő parancsol. 

Mert Ferenc vezetésével, ha és amennyiben a hezitálók, az egyrésztmásrésztozók, a csak a Facebookra posztoló, langyi dezertőrök(kollaboránsok), hátrébb állnak, és végre előre engedik, és vezetőjükké, királyukká választják, akkor az ország képes lehet legyőzni Orbánt. 

A kiáltványban persze elrejtett a mi Ferink egy apró kis trollkodást, egy valószerűtlenül magasra feladott labdát is. 

Azt írta; eljött az idő a kijózanodásra. 

Ami kicsit olyan, mint Szanyi Tibor ISZOM-ja. 

Le sem merem csapni, olyan magas ez a labda.

Apáti Bence – www.hirtv.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »