Gyurcsány Ferenc Trianon-köszöntő üzenete

Gyurcsány Ferenc Trianon-köszöntő üzenete

Közreadja, a Márki-Zay Péter alapította Ellen-MTI, ellenzéki hírügynökség.

Kedves magyar származású román barátaim! A trianoni békekötés századik évfordulóján, a Demokratikus Konvenció elnökeként, tisztelettel köszöntelek benneteket és további sikereket kívánok nektek országotok, Románia építéséhez.

Bízom benne, hogy levelemet hamarosan személyes találkozás is követi, hiszen szeretném felkeresni és szolidaritásomról biztosítani a ditrói sri lanka-i kisebbséget, akiket elnyom a budapesti propagandatévé által félrevezetett türelmetlen helyi többség.

Kedves romániai magyar barátaim! Mint heteroszexuális, fehér keresztény férfi, aki elég gyakran bérmálkozik is, hiszek a szeretet erejében. Ne engedjétek, hogy az álságos Fidesz-hatalom egymás ellen ugrassza a magyart és a románt, vagyis titeket. Ahogyan azt sikeresen teszi 2004. december ötödike óta, pedig én már akkor is minden erőmmel óvtalak benneteket, hogy ebbe a kurva országba gyertek. Higyjétek el, veszettül fárasztó volt hazudni reggel, éjjel, meg este. Néha még ma is azon kapom magam, hogy végighazudom az éjszakát.

Orbán Viktor csalárd módon megadta néktek a magyar állampolgárságot, melyhez még csalárdabb módon színes üveggolyókat is csatolt, hogy így képmutató túlszeretést mímelve irántatok, húsz évig a hatalomba betonozza magát. Vegyétek tudomásul, drága testvéreim, hogy a Fidesz nem szeret titeket. A Fidesz csúnyán becsapott titeket, hiszen ha Magyarországra jösztök, ti ezután is megtűrt idegenek, románok lesztek. Migránsok. Néha beleolvasok ugyanis a DK-szavazók kommentjeibe. Van ott minden.

Dehát fel a fejjel, derék kisebbségi barátaim! Orbán Viktor országában megtűrt migránsok vagyunk mindannyian! Emlékezzetek csak, milyen csúnyán belelövöldöztek eleink nyilaikkal a virágzó európai civilizációba. Vegyük hát tudomásul, hogy történelmi bűneinkért vezekelnünk kell, ahhoz azonban még sok menekültet kell befogadjunk, ti is és mi is egyaránt.

Ezért hát emelem poharam és koccintás előtt arra biztatlak benneteket, ez a szívmelengető trianoni évforduló legyen egy új kor hajnala. Spongyát december ötre! Lári-fári, bolond beszéd, ehelyett együttes erővel döntsük meg Orbán diktatúráját. Majd rögtön utána tüntessük el a határainkról a kerítést, hogy szabad utat kapjanak végre a hóban-fagyban várakozó drága menekült gyermekek, akik átfagyott kezecskéiket melengetik a tábortűzek mellett kuporodva. Jöjjenek végre a magasan képzett agysebészek, a dolgos pékek, a szorgalmas munkások. Tárjátok ki szíveteket előttük és engedjétek be őket otthonaitokba. Szaporodjatok és sokasodjatok!

Hírdetés

Ígérem nektek, kedves határon túli barátaim, hogy 2022-ben, amikor az ellenzéki összefogás hatalomra kerül, elsöpörjük a nép kizsákmányolóit. Kártalanítjuk Gyöngyöspata derék, tanulni vágyó cigányait, boldogan fizetünk a börtönben senyvedő, megalázott raboknak, a határőrizetet rábízzuk az NGO-kra, hogy derék önkénteseik megmutassák Európának: Magyarország újra sokszínű és vendégszerető ország lesz.

Egyszóval kijavítjuk az Orbán-rezsim hibáit. Visszavonjuk a könnyű szívvel osztogatott magyar állampolgárságot, hogy román barátaink ne nézzenek rátok és ránk ferde szemmel, és a Fidesz se vigyen benneteket többé a rájuk szavazás kísértésébe. A határon túli magyarok támogatását pedig újra rábízzuk román barátainkra, mégis csak ők tudják mire van szükségetek. A pénzpazarló székelyföldi stadionépítésekre is pont kerül. Ásunk egy nagy gödröt és közösen temetjük el a magyar focit egy jeltelen sírba.

Kedves romániai barátaim! Végül ismételten arra kérlek, ne higyjetek a fideszes média hazugságainak. Nincs migránskérdés. Néhány tucatnyi, párszáz, esetleg párezer, de tízezernél semmiképpen sem több derék menekült befogadásáról van szó csupán, a reánk szabott kvóta alapján. A nyugati államok időközben már el is kapkodták a javát, a diplomás menekülteket. Az orvosokat, tanárokat, kutatókat. De az összeszerelő üzemekbe nekünk is jut majd néhány ügyes munkás kéz. Ha nem, majd hívunk Ditróból.

Biztosíthatlak benneteket, hogy a Demokratikus Konvenció igenis kiáll a romániai kisebbségi jogokért. Kezdeményezzük a székelyföldön élő sri lanka-i vendégmunkások területi és kulturális autonómiáját. Süssenek és sokasodjanak.

Végül további kellemes és boldog Trianon-napokat kívánok nektek, az ellenzéki összefogás pártjai nevében is.

Üdvözöl benneteket Feri és ez a kurva ország.

Fábián Tibor
A szerző újságíró, publicista.


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »