Gyurcsány Ferenc: nincs alku a Fidesz világával

Gyurcsány Ferenc: nincs alku a Fidesz világával

Dobrev Klára eredményértékelő, győzelmet bejelentő sajtótájékoztatóján felszólalt a DK elnöke is.

Az első fordulóban a Demokratikus Koalíció (DK) által jelölt Dobrev Klára nyerte meg a baloldali előválasztás miniszterelnök-jelölti versenyét. Késő este sajtótájékoztatót tartottak, amelyen a győztes jelölt, illetve Molnár Csaba kampányfőnök, a DK alelnöke mellett Gyurcsány Ferenc pártelnök, volt miniszterelnök is felszólalt.

Hírdetés

Amellett, hogy méltatta feleségét, szót ejtett pártja elmúlt 10 évéről is. „Pokoli hosszú volt ez az út létezésünk egyszerű elismerésétől kezde a mai napig. Nem fogok ezen végigmenni, egyetlen dologról szólnék összesen, mielőtt átadnám jelölt asszonynak a szót – arról, hogy van-e valami titka ennek a tíz évnek, ami ide vezetett minket. (…) Ez egy olyan párt, amely nagyon világosan tudta mindig, hogy mit jelent az a számára, hogy egyszerre hazafias és európai politikát akar csinálni.

Nincs alku a Fidesz világával,

és ez nem személyes hatalmi küzdelem, hanem a hazánkért való megingathatatlan küzdelem. Ez a párt nagy meggyőződéssel áll ki embereiért, tagjaiért, vezetőiért – elmegyünk nagyon messze egymásért, mert tudjuk, hogy csak akkor hiheti rólunk azt az ország, hogy mindenkire vigyázni fogunk, ha magunkra is tudunk vigyázni, és mi vigyázunk magunkra.”


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »