Gyurcsány Ferenc: nem keresztény, hanem klerikális hatalom uralkodik felettünk

Gyurcsány Ferenc: nem keresztény, hanem klerikális hatalom uralkodik felettünk

Egyebek mellett ellenzéki összefogásról és egy majdani koalíciós kormányzásról beszélt 16. évértékelőjén a Demokratikus Koalíció elnöke. Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szerint az ember a legfontosabb, és nem az, hogy milyen a bőrszíne, a vallása vagy politikai hovatartozása.

Pártja szempontjából sikeres évnek tartja a tavalyit a Demokratikus Koalíció elnöke, ugyanis az eredményes európai parlamenti és önkormányzati választás mellett Magyarország második legnagyobb pártja lett a DK. Gyurcsány Ferenc szerint azonban a haza tönkrement az elmúlt években, a köztársaság pedig halott. Úgy fogalmazott, a magyar nemzet különböző csoportjai mintha harcban állnának egymással. Erre hozta fel azt a gyergyóditrói esetet, ahol két srí lankai pék okozott felháborodást, és elűzték őket a településről. „Nem kell menekültként jönni Srí Lankáról vagy Szíriából vagy bárhonnan jönni – csak mert nem olyan vagy, nem úgy vélekedsz, nem úgy gondolkodsz a világról, ahogy ők, te is bevándorló vagy. Köszöntöm a migránsokat Gyurcsány Ferenc évértékelőjén” – mondta.

A volt miniszterelnök többször idézte Bibó István szavait, és azt hangsúlyozta, nem keresztény, hanem klerikális hatalom az, amely uralkodik felettünk. „Magyarországon fehérnek kell lenni, kereszténynek kell lenni, heteroszexuálisnak kell lenni és fideszesnek kell lenni”.

Gyurcsány Ferenc ezt követően több grafikont is bemutatott, mely alapján azt mondta: nem vitatja az elmúlt 10 év gazdasági növekedését, de ez régiós szinten átlagos, vagy az egyik leggyengébb. Sok statisztika mellett például a bérek esetében is csak Bulgáriát és Romániát előzzük meg, de ez korábban is így volt. Hozzátette:

ma Magyarország az, ahol család és család, háztartás és háztartás között a legnagyobb a különbség.

A DK elnöke szerint a kormányzat családtámogatási rendszere sem volt sikeres, ugyanis kevesebb gyermek születik, mint 2010 előtt. Továbbá, mint mondta, Európában Magyarországon hal meg a legtöbb ember olyan betegségben, amely megelőzhető lett volna. Ezt követően bemutatta azokat az új stadionokat, amelyeket az elmúlt években adtak át.

Gyurcsány Ferenc beszéde utolsó részében az ellenzék összefogásról értekezett, kiemelve minden egyes ellenzéki párt általa vélt erényét. „Akik nem bírják egymás szagát kampányban, azok hogyan fogják bírni egymás szagát kormányon?” – tette fel a kérdést.

Hírdetés

Összefogásra szólította fel az ellenzéki pártokat.

„Vagy együtt győzünk, vagy sehogy”

– jelentette ki, hozzátéve: az ellenzéki pártok nagyon sok felől jöttek, más a múltjuk, más a politikai és egyéb ízlésük, de nem egymást kell szeretniük, hanem a hazát. Arra kérte az ellenzéki pártokat, ne hallgassák el választóik elől, hogy amennyiben ők nyernek a 2022-es választáson, akkor csak közösen alakíthatnak kormányt.

„Vezettem koalíciós kormányt. Az ország egyik része szerint jól, a másik része szerint elfogadhatatlanul, és vannak ennél rosszabb vélemények is. De azt tudom mondani, hogy

sokkal jobb egy ennyire megosztott és töredezett országnak, ha kompromisszumokra van kényszerítve a kormányzás, ha koalíciósan kell kormányozni, mint hogyha egy dicstelen, önző, kizárólagos hatalom egypárti, állampárti kormányt csinál”

– vélekedett.

A volt miniszterelnök emlékeztett korábbi kormányzására, majd hozzátette: 2006 kutyafüle volt ahhoz képest, amit reményei szerint kisebbségbe kerülő politikai ellefeleik tesznek majd velük szemben.

Gyurcsány Ferenc évértékelője az Örömódával kezdődött, majd a pártelnök beszéde végén a magyar himnusz hangott el.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »