Gyurcsány Ferenc megőrült: összefogna a Jobbikkal

Gyurcsány Ferenc megőrült: összefogna a Jobbikkal

Meglepő interjút adott a Sonline.hu-nak Gyurcsány inkább tisztességes és szegény Ferenc, aki a jelek szerint kezdi teljesen elveszíteni a valósággal való kapcsolatát.

 
 
A volt miniszterelnök a 2018-as választásokkal kapcsolatban ugyanis olyan kijelentést tett, amire talán senki sem számított volna:

 
„Bekövetkezhet tehát az, amire nem gondolt Orbán Viktor, hogy a centrális erőtér fölött létrejöhet a bal- és jobboldali összefogás. Előfordulhat, hogy a három nagy blokk – a baloldali ellenzék, a Jobbik és a Fidesz-KDNP – egyike sem szerzi meg a voksok 50 százalékát, s nyílt koalíciót sem köthetnek egymással. Megjegyzem: egyáltalán nem lelkesednék érte, de már nem tudom kizárni, hogy lesz majd olyan jelentős nyomás a szavazópolgárok részéről, hogy a 2/3-os törvények lebontása érdekében összefogjanak a mostani kormányzaton kívüli erők. Lehet, hogy nagyon fura véget ér majd a mai rendszer.”

Hírdetés

Több sem kellett a Fidesz-médiabirodalom alján található oldalaknak: a Spíler nevű blogocska összefüggést vél felfedezni Vona nemrégiben tett nyilatkozatával, melyben a Jobbik elnöke azzal méltatta Toroczkai Lászlót, hogy Ásotthalmon még a DK-sok is rá szavaztak, G. Fodor Gábor hülyegyerekgyűjteménye, a kormányzati 888.hu pedig rögtön „Összenő, ami összetartozik” címmel hozta a hiteles tájékoztatást. (Ismerve a médiabirodalom mechanizmusát, talán nem kell sokáig várni, hogy nemsokára a TV2 és a köztévé is a fiktív összeborulásról számoljon be.)
 
Biztos, ami biztos, megkérdeztük azért a Jobbik sajtóosztályát, akik az alábbi kommentárt fűzték a találgatásokhoz:

 
„Eddig úgy állunk, hogy amikor Orbán Viktornak szüksége volt a kétharmadra a magyar katonák külföldre vezénylése érdekében, akkor a Gyurcsány-párt segítette ki Orbánt (a kétharmad lebontásával kampányoló Kész Zoltánnal kézenfogva). Orbán Viktor eddig sikeresen gátolta meg Gyurcsány Ferenc elszámoltatását. De ha adott esetben (2018 után) Gyurcsány Ferenc is megszavazza Orbán Viktor mentelmi jogának felfüggesztését (mert a XX. század pártjai ragaszkodnak eme idejétmúlt politikusi privilégiumhoz), akkor mi nem fogunk hezitálni, hogy a korrupció mocsarába süllyedt jelenlegi miniszterelnököt és strómanjait, haverjait elszámoltassuk. De mindenki megnyugodhat, ugyanez az elszámoltatás vár Gyurcsány Ferencre és társaira is, feltéve, hogy a Fidesz nem gáncsolja el az ő mentelmi joguk felfüggesztését, ahogy ezt az elmúlt hat évben megtették”.

„Na tessék, én megmondtam, hogy ide vezet ez a nagy néppártosodás, meg cukiskodás, boruljatok csak össze a Fletóval” – írja majd néhány értetlen kommentelő minden bizonnyal, de ez persze jelen sorok írásakor még a jövő zenéje.
 
(Fotó a Miniszterelnök Úr Facebook-oldaláról.)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »