Gyurcsány Ferenc: Keserű a reggel

„Keserű a reggel, milliók ébredtek ma végtelen csalódással, hitetlenkedve. Nem kevesen dühvel. Mert nem egyszerűen várakozásainkban csalódtunk, hanem egy időre nemcsak, hogy szertefoszlott az álom, hogy újra normális országban élhetünk, hanem szemünkre ereszkedik a legrosszabb rémálom első pár képkockája” – írta Gyurcsány Ferenc a Facebook-oldalán.

Hírdetés

Hozzátette: európai, polgári Magyarország helyett gőzös, keleties hatalom, megtorlás, a maradék emberi szövetek szétszaggatása, a polgári szabadság, az emberi méltóság maradékának szertefoszlása, a diktatúrával szembenálló sokaság legalább időleges bénultsága, a maró önvád, a perspektíva elenyészése – most ilyen napok jönnek.

„De aztán felállunk. Mert nincs más lehetőség. Együtt fogunk maradni, a mostani dühből majd építő erő lesz, a tehetetlenségből tett, és a végén a ma vereségéből majd a holnap győzelme” – írta Gyurcsány. 

„Bár csak kicsit enyhíti a keserűséget, hogy életünk első önálló megmérettetésén parlamenti párt lettünk, az ország negyedik pártja, mely marad Orbán diktatúrájának kérlelhetetlen ellenfele. Persze most lesz egy kis csend, melyet hangos elégedetlenség fog itt-ott megtörni, de hamarosan eljön az új cselekvés ideje. Most megértjük, hogy mi történt, holnap meg azért teszünk, hogy legközelebb egy új Magyarország beköszöntének örüljünk” – írta a bejegyzésben.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »