Gyurcsány Ferenc, és ami mögötte van (3. rész)

Gyurcsány Ferenc, és ami mögötte van (3. rész)

Sorozatunk korábbi részeiben bemutattuk, hogyan gazdagodott meg Gyurcsány Ferenc, miként biztosította magának a politikai életben is nélkülözhetetlen pénzügyi függetlenséget. Lapunk most egy másik, olyan meghatározó pillérhez érkezett, amely a volt miniszterelnök számára szintén kapóra jön a hatalomtechnikai játszmákban. Ez pedig nem más, mint a titkosszolgálatokból, illetve azok környékéről verbuválódott, folyamatosan formálódó háttércsapat. Ez a történet ugyancsak a rendszerváltást megelőző időszakra nyúlik vissza.

„A párt- és állami vezetők gyerekeinek nem kis hányada előbb-utóbb a hírszerzésnél, elhárításnál kötött ki, mert a papa beprotekciózta. A nagy nevek mellett – Apró, Biszku, Brutyó, Cseterki, Gyuricza, Korom, Várkonyi – sok-sok kádercsalád csemetéje kötött ki a szolgálatok valamelyikénél” – olvasható Kende Péter Titkos magyar szolgálatok című könyvében.

Nekünk most csupán egyetlen név fontos a fent említettek közül. Ez pedig az Apró.

Mint köztudott, Apró Antal – Dobrev Klára nagyapja – csaknem másfél évtizeden keresztül a Magyar Népköztársaság országgyűlésének elnökeként tevékenykedett. Fia, ifjabb Apró Antal pedig az állambiztonságnál teljesített szolgálatot, ezredesi rangig vitte.

Az Index ezzel összefüggésben évekkel ezelőtt közölte, ifjabb Apró Antal jelentőségét jellemzi, hogy az első szabadon választott Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága előtt Boross Péter – még mint a titkosszolgálatokért felelős miniszter – név szerint is megemlítette. A portál értesülései szerint Boross arról beszélt, hogy a III/III-asokon kívül szakértelmük miatt szinte mindenkit megtartottak a nemzetbiztonságiak közül a demokráciában is, kivéve az olyan kommunista nagykutyákat, mint például a III/II-nél ténykedő ifjabb Apró Antal.

Számos, az egykori állambiztonságtól távozó társához hasonlóan 1990 után ő is a szakmában maradt, és biztonságtechnikai cégeket alapított. „Az Apró és Társa Ügynökség Magánnyomozó Iroda fennállásának öt éve alatt szakmailag elismertté vált. A piaci elfogadottság egyik meghatározó körülménye, hogy munkatársaink több évtizedes speciális szakmai tapasztalatokra tekintenek vissza” – volt olvasható a vállalkozás honlapján. A nyomozóiroda másik tulajdonosa pedig ki más lehetett volna, mint legifjabb Apró Antal, aki – testvérével, Apró Bernadettel – az Apró Controll Vállalkozásbiztonsági Kft. vezetésében is szerepet kapott.

A rendszerváltozás után Apró Antal testvére, Apró Piroska – Gyurcsány Ferenc anyósa – is kapcsolatba került egykori állambiztonsági vezetőkkel. Felügyelőbizottsági tag volt abban az 1991-ben létrehozott S-Komplex Nemzetközi Biztonságvédelmi Rt.-ben, amelyben az elnök-vezérigazgatói teendőket a 2006-ban elhunyt Nagy Lajos látta el. Róla annyit mindenképpen érdemes tudni, hogy ő volt a Nemzetbiztonsági Hivatal első vezetője, előtte pedig nem meglepő módon állambiztonsági vezetőként ténykedett.

Ugyanitt volt igazgatósági, majd felügyelőbizottsági tag a tágabb család másik sarja, Apró Erzsébet Vajda József nevű fia. Ő egykor a katonai elhárításnál dolgozott, a Horn-kormány idején pedig a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgató-helyettesi posztjáig vitte.

És hogy milyen eszközökkel, mit művelt az S-Komplex, azt leginkább a Pesti Hírlap korabeli írása érzékelteti. A cikk szerint 1991. szeptember 9-én 18 órakor az FKGP országos központjában megjelentek a S-Komplex munkatársai. Ki nem találnák, hogy miért. Az indok „rovarirtás” volt, amely három napig tartott. A Pesti Hírlap utalt arra, hogy a rovarirtás sokkal inkább poloskák (lehallgató készülékek) elhelyezését jelenthette.

Apró Piroska korábbi munkahelyei is igen beszédesek. „Az az ember ugyanis, aki a rendszerváltozás előtt végigjárta a külkereskedelmi ranglétrát (egészen a miniszterhelyettességig ért el), többször volt külföldi kiküldetésen, majd a – hadiipari munkákban is érdekelt – Videoton igazgatóhelyettese lett, nem kerülhette el, hogy valaminő viszonyba ne keveredjen a titkosszolgálattal” – közölte 2004 decemberében a Heti Válasz.

A HVG korabeli cikke szerint több bolgár vállalat részt vett a nyugati embargós termékek Szovjetunióba csempészésében, s a lap tudni vélte: e cégek egyike az Izotimpex volt. Az egykori bolgár állami vállalatra érdekes utalás lelhető fel az MTI akkori hírei között. A tudósítás szerint a céget Apró Piroska 1989 márciusában – miután Szófiában miniszterhelyettesként áruforgalmi jegyzőkönyvet írt alá kollégájával – jó példaként hozta fel a két ország közötti részvényvásárlási program megvalósulására. Talán nem véletlenül, hiszen az Izotimpex budapesti irodavezetőjében saját férjét, Petar Panajatov Dobrevet tudhatta, akivel szófiai kiküldetésén ismerkedett meg.

A magyarul Dobrev Péterként ismert, 2002 januárjában elhunyt férfiról az utóbbi években számtalan újságcikk állította: maga is kapcsolatban állt a bolgár titkosszolgálattal. A sajtó összefüggésbe hozta egy 1993-as botránnyal, melynek főszereplője a bolgár állambiztonság egykori tisztje, Biszer Dimitrov volt. Ő Gigastorage néven számítógépes alkatrészüzemet vásárolt Franciaországban, mely vállalkozáshoz a Magyar Nemzeti Bank leányvállalatától, a bécsi CW Banktól és az OTP egyik amerikai érdekeltségétől kapott hitelt. Kétes ügyletei miatt azonban 1996-ban pénzmosás gyanújával vád alá helyezték.

A Horn-kormány visszásságait feltáró, Tellér Gyula által szerkesztett Fehér könyv tudni véli: Dimitrov egyik magyarországi kapcsolata Dobrev Péter volt. A HVG továbbment: „Dimitrov ismerősei közé tartoztak többen a számítástechnikai gyártás felé a hetvenes években nyitó székesfehérvári Videoton régi vezetői közül, mások mellett például Apró Piroska, aki 1974-ben a szófiai magyar kereskedelmi kirendeltségről került a székesfehérvári vállalat számítástechnikai igazgatói székébe.” A bolgár Trud című lap szerint pedig a nyugat–keleti titkos technológiaügyletekben jelentős szereplőnek számított Dobrev Péter cége, az Izotimpex.

Egy francia bíróság egyébként 2004-ben hűtlen kezelés miatt első fokon hat hónapos felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Biszer Dimitrovot.

Nem elhanyagolható körülmény, hogy Dobrev Klára édesapja két vállalkozásán, a Raendo, illetve az Izottrade nevű cégeken keresztül maga is részvényes volt a már fentebb már említett – rovarirtásban is járatos – S-Komplex Rt.-ben.

Hírdetés

Gyurcsány, mint miniszterelnök arra is nagy hangsúlyt fektetett, hogy a titkosszolgálatokra szinte közvetlenül rálásson.

A második Gyurcsány-kormány idején, 2007 júniusában a barát és üzlettárs, Szilvásy György találta magát a titokminiszteri székben. Fontos időszak ez, hiszen nagyjából ekkor nevezték ki a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatói posztjára Laborc Sándort, aki az Egymásért Egy-Másért Alapítvány botrányos ügyeiben megpörkölődött Galambos Lajost váltotta az elhárítás élén. Az úgynevezett kémügyben ez a három személy néhány évvel később egymás mellett ült a vádlottak padján. A büntetőügy végül kedvezően alakult számukra, bár a nemzetbiztonság területén otthonosan mozgó szakértők szerint döbbenetes, hogy bolgárnak álcázott orosz titkosszolgálati emberek világíthatták át az NBH személyi állományának egy részét.

Titkosszolgálatokat irányító miniszterként heti rendszerességgel kaptam miniszternek szóló feljegyzéseket a szolgálatoktól az államigazgatás legkülönbözőbb szintjein zajló korrupcióval kapcsolatban is – jelentette ki 2018-ban Szilvásy György a Népszavának nyilatkozva. Megjegyezte, legkevesebb ilyen a bíróságokról szólt, de az ügyészségről, rendőrségről, államigazgatási szervezetek tagjairól és persze a politikusokról elég nagy gyakorisággal futottak be adatok. Ugyanebben az interjúban egy kérdésre válaszolva hangsúlyozta: „nem hoztam ki semmit, pedig nem is lett volna sok akadálya. Ami pedig a fejemben van, arról nem beszélhetek, mivel szolgálati és államtitok”.

Laborcék országlása idején nem ez volt az egyetlen botrány a titkosszolgálatok körül. Feltehetően még sokan emlékeznek arra, hogy Laborc hivatali laptopján olyan mappák maradtak meg, amelyek arra utaltak, hogy valamiféle adatgyűjtés folyhatott fideszes politikusok ellen. Már a dokumentumok elnevezése is sokatmondó: OVI, Bajusz. Előbbi nyilván Orbán Viktorra, utóbbi pedig Kövér Lászlóra utalt. Talán említenünk sem kell, hogy az ügyben indult büntetőeljárást eredménytelenül zárták le.

És akkor egy igazi csemege. Laborc ugyanis 2008-ban – Szilvásy György és feltételezhetően Gyurcsány Ferenc tudtával – nem mindennapi találkozókat bonyolított le a Vadrózsa, valamint a Menza éttermekben. Többedmagával Portik Tamással, az alvilág akkori meghatározó vezetőjével társalgott. A beszélgetésekről hangfelvétel készült, így derülhetett ki az, hogy Gyurcsány elhárítási főnöke lényegében egyezséget kötött a volt olajbűnözővel. Gyakorlatilag abban állapodtak meg, hogy Portik információkat gyűjt és kreál fideszes vezetőkről. A cél egyértelműen az volt, hogy valamilyen módon hatalomban tartsák a Gyurcsány-kormányt. A művelethez Laborc még egy biztonságos, védett telefont is biztosított az Energol exfőnökének. Portikot ma már számos – a 90-es években végrehajtott – leszámolásos bűncselekménnyel összefüggésben gyanúsították meg, illetve ítélték el.

Laborc Sándor nem igazán távolodott el Gyurcsány Ferenctől, hiszen a DK félhivatalos tanácsadójaként emlegetik. Arról pedig semmilyen információ nem látott napvilágot, hogy a Szilvásy és Gyurcsány közötti évtizedekre visszanyúló bizalmas baráti viszony elmérgesedett volna, tehát feltételezhetően féltve őrzött titkaikkal együtt máig egymást erősítik.

A NAGY ADATBIZNISZ

A titkosszolgálati szereplők lajstromba vétele itt még nem ér véget. 2020 telén éppen a Magyar Nemzet számolt be arról, hogy választói adatbázisokat épít a Gyurcsány–Bajnai-hátország. Az ügyben központi szerepet játszik az a DatAdat Kft. amelyet négy személy hozott létre. Egyikük Ficsor Ádám, aki a Bajnai-kormány idején mi mást irányított volna, mint a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat. Ficsor egyébként ezt megelőzően Gyurcsány Ferenc kabinetfőnökeként is tevékenykedett. A cégben felbukkan maga Bajnai Gordon ex-kormányfő, valamint volt kabinetfőnöke, Szigetvári Viktor is. A negyedik szereplő Dessewffy Tibor, a Gyurcsány agytrösztjének tartott Demos korábbi vezetője, az ELTE TáTK oktatója, akinek az egyetemi kutatómunkája teljesen beleillik a DatAdat profiljába, mivel ő az ELTE Digitális Szociológia Kutatóközpontjának vezetője.

A volt titokminiszter, Ficsor Ádám összeköttetései messzire elérnek, 2019. március végén megjelent egy írása egy amerikai választási szakportálon a Facebook politikai kampányokban betöltött szerepéről.

A DatAdat ugyanakkor együttműködik a Nationbuilder elnevezésű amerikai közösségi kampányfejlesztő vállalkozással is. Ezen a téren egy Facebook Messengerre támaszkodó, politikai kampányok során hasznosítható botprogram kapcsán folyik a közös munka. Ilyen jellegű chatrobotot használ Gyurcsány is, amellyel saját bevallása szerint több százezer embert ért el az EP-választást megelőzően.

Érdekes továbbá, hogy a Dobrev Klára internetes oldalán megtalálható információk szerint a politikussal való internetes kapcsolattartás esetén „adatfeldolgozóként a DatAdat Professional Kft. működik közre, biztosítja az adatok tárolásához szükséges szervereket, amelyek az EGT területén belül találhatók”.

Fontos megemlékezni arról is, hogy az önkormányzati választásokat megelőzően rendkívüli aktivitást mutató Ezalényeg.hu nevű baloldali portálon arra utaló jeleket lehet találni, hogy a felhasználók adatai a DatAdat Professional Kft.-hez kerülhetnek.

A zavarkeltés és az álhírgyártás területén aktívan működő Ezalényeg.hu „adatkezelés” menüpontja alatt látható szöveg egyes mondatai ugyanis emlékeztetnek olyan oldalak adatvédelmi tájékoztatóinak szövegére, amelyeken vállaltan a DatAdat Kft. az adatkezelő. Ráadásul – mint már említettük – a DatAdat egyik ügyvezetője Szigetvári Viktor, míg Zentai András – korábbi munkatársa a megszűnt Együtt nevű pártnál – az Ezalényeg.hu főszerkesztője. Kettejük szoros kapcsolatát Zentai közösségi oldalán számos fotó, valamint az is bizonyítja, hogy korábban mindketten dolgoztak a Gyurcsány–Bajnai-kormányoknak. További adalék, hogy az Átlátszó.hu egy korábban megjelent cikkében több portált is felsorolt, amelyek a DatAdathoz küldhetik az adataikat: a Böcskei Balázshoz köthető Idea Intézet, a Gulyás Márton-féle Partizán egyik oldala, valamint a Gyurcsány Ferenc ügyvédjét, Czeglédy Csabát soraiban tudó Éljen Szombathely Egyesület is fel volt tüntetve az írásban.
A fentiekből világosan kiderül, hogy az Apró–Dobrev–Gyurcsány család életében folyamatosan jelen voltak – és vannak – a titkosszolgálatoktól, valamint azok környékéről érkező személyek.

A dolog természeténél fogva egyértelműen kijelenthető, hogy ez a háttér meglehetősen komoly erőt adott és jelenleg is ad a Gyurcsány körének.

Az információ hatalom

„Amikor Medgyessyről miniszterelnök korában kiderült, hogy D/209-es tiszt volt, először az SZDSZ parlamenti képviselőcsoportja szinte egyhangúan bizalmatlanságát jelezte Medgyessyvel szemben. Másnap az MSZP-SZDSZ koalíciós tárgyalására az MSZP delegációjával Horn Gyula is megjelent egy nagyon nagy táskával. Az ülés után az SZDSZ képviselőcsoportja – kevés kivétellel – bizalmáról biztosította Medgyessyt” – olvasható a közelmúltban elhunyt jogászprofesszor, Sárközy Tamás Magyarország kormányzása, 1978-2012. című, 2012-ben megjelent könyvében.

Forrásaink hangsúlyozták, hogy Gyurcsány, Horn Gyulához hasonlóan kiváló hatalomtechnikus, mint ahogyan azt is, hogy jelenleg egyértelműen ő a baloldal legjobban informált politikusa.

www.magyarnemzet.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »