Gyurcsány Ferenc alaposan kiosztotta Karácsony Gergelyt

Gyurcsány Ferenc alaposan kiosztotta Karácsony Gergelyt

Helyes, kedves, jó arcú politikusnak tartja a volt miniszterelnök a főpolgármestert, aki „a feladatát nem végzi el”. Még gondolkodik rajta, lesz-e DK-s főpolgármester-jelölt jövőre, három név mindenesetre van a tarsolyában.

Rádióműsor vendége volt Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, DK-elnök, az elhangzottakat a 24.hu foglalta össze.

Az ellenzéki politikus szerint a 2022-es közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt Márki-Zay Péter „nem jó politikus”, és már a tavaly tavaszi választások előtt figyelmeztette, hogy rosszl teszi a dolgát, ami választási vereséghez fog vezetni.

Folytatva a múltidézést azt is elmondta, ha Karácsony Gergely nem lép vissza a párt nélküli jelölt javára, Dobrev Klára nyeri a jelöltverseny második fordulóját – ismert, Karácsony, Dobrev és Márki-Zay versenyeztek a második kormányfőjelölti fordulóban az ellenzéki előválasztáson. A visszalépés miatt azonban nem tartja „árulónak” Karácsony Gergelyt, egyszerűen csak nem érti, miért volt erre szükség, mindenesetre rossz döntésnek bizonyult Gyurcsány szerint, aki úgy látja, a tanulság annyi, nem szabad, hogy valaki érzelemvezérelt döntéseket hozzon a politikában.

Dobrev Klára tehetsége és alkalmassága – a férj szerint – nagyságrendekkel meghaladja Márki-Zay Péterét.

Karácsony Gergely ambícióiról sem mondott túl jókat:

Hírdetés

„a főpolgármester ambíciói véget érnek a Blaha Lujza tér felújításával vagy azzal, hogy vigyék el a szemetet”.

A főpolgármester szerinte helyes, kedves, jó arcú politikus, ezért támogatható, de hiba, hogy nem konfrontálódik a kormánnyal, miközben az általa vezetett város „torkig van” a miniszterelnökkel; ezért tehát a városvezető – Gyurcsány szerint – „nem teljesíti a feladatát” egy olyan helyzetben, amikor az ellenzék „Jézus”, Orbán Viktor pedig „Barabás”.

A 2024-es választásokra kiszemelt 3 embert DK-s főpolgármester-jelöltnek, de dilemma még, hogy ráinduljanak-e Karácsony Gergelyre.

A kerületekben azonban a DK, az MSZP és a Momentum szerinte „meg fog állapodni”, a többiek meg majd „igazodnak”, így is „veszélyben van” néhány MSZP-s polgármester széke.

Szerinte előválasztás 2-4 kerületben lehet.

Nyitókép: Illyés Tibor

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »