Gyurcsány Ferenc adja vissza a privatizáción szerzett kilencszázmillió forintját

Gyurcsány Ferenc adja vissza a privatizáción szerzett kilencszázmillió forintját

Gyurcsány Ferenc a napokban adta el anyósa, Apró Piroska által szerzett vállalatot harmincszoros áron, az az kilencszázmillióért.
Gyurcsány Ferenc először a privatizáción keresett kilencszázmilliót és a fillérekért megvásárolt balatonőszödi üdülőt adja vissza – reagált a Fidesz a Demokratikus Koalíció elnökének az állami földeladásokat bíráló kijelentésére szombaton.

A Fidesz közleményében hangsúlyozza: Gyurcsány Ferenc a napokban adta el harmincszoros áron, kilencszázmillióért azt a vállalatot, amelyet a Horn-kormány idején anyósa, Apró Piroska segítségével szerzett meg. Későbbi minisztere, Szilvásy György segítségével pedig Balatonőszödön szerezte meg a Balaton parton fekvő kormányüdülő egy villáját fillérekért, amely ma is a birtokában van.
Gyurcsány Ferenc szombati évértékelő beszédében úgy fogalmazott: a Fidesz, amely szitokszóként emlegette a privatizációt, a menekültválság árnyékában elkótyavetyéli az egyik legnagyobb nemzeti vagyont, a földet, megszervezve ezzel a rendszerváltozás utáni időszak legnagyobb és legkorruptabb privatizációját. Magyarországnak ma nem kormánya van, hanem egy politikusi jelmezbe öltözött bűnszövetkezet vezeti az országot, amelynek az élén a miniszterelnök áll – hangsúlyozta a volt miniszterelnök.

Hírdetés

magyartudat.com

No visits yet


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »