Gyurcsány és Pusztai a tömeges oltás megkezdését gáncsolja

Gyurcsány és Pusztai a tömeges oltás megkezdését gáncsolja

Azt a nyilatkozatok irányultsága alapján mindig is lehetett tudni, hogy Pusztai Erzsébet a magát manapság független virológus szerepében előretoló komcsi politikai misszionárius és Gyurcsány Ferenc, a politikai baloldal vezetője ideológiai alapon jegyben járnak.

Ez most a kínai vakcina kapcsán kétséget kizárólag megmutatkozott.

Pusztai a rendszerváltozás után betöltött kriptokommunista szerepéről korábban már írtam. Igaz, nem használtam ezt a kifejezést, de a tényekkel leírt magatartása egyértelműen magán viseli a kriptokomcsi jellemzőket. Ugye, erről Rákosi szalámitaktikája kapcsán szoktunk beszélni. Tudjuk jól, a kriptokomcsik azok, akik önmaguk kommunista nézeteit elrejtve belülről segítettek szétverni a pártot azért, hogy a kommunista hatalomátvételt előmozdítsák.

Nos, Pusztai balos szíve a koronavírus-járvány idején is korábbi politikai meggyőződését szolgálja. Az MDF-be már nem léphetett be, mert másokkal közös és eredményes bomlasztása miatt ez a párt már a politika szemétdombján végezte.

Pusztai ezért most civil, orvosszakmai köpönyeget öltött a bomlasztáshoz. Ő az a „független” virológus, aki mindig kéznél van, ha a járvány megfékezése kapcsán a függetlenség álarca mögé bújva kell szétvernie az emberek vakcinákba vetett hitét. Különösen, ha kínairól van szó, amellyel remélhetőleg a hamarosan rendelkezésre álló hatósági engedélyek alapján tömegesen meg lehet kezdeni a védekezést, s belátható időn belül végére lehet érni ennek a nyomasztó vesztegzárnak, amelyet most sajnos nem a Grand Hotelre, hanem egész Magyarországra reteszelt rá a vírus.

Pusztai azonban ezt – Gyurcsánnyal jegyben járva – nagyon nem szeretné. Nyilván azért, mert politikai főnökéhez hasonlóan ő is vallja a ’minél rosszabb, annál jobb’ elvet. Minél tovább nyúzza a járvány a népet, annál könnyebb lesz majd Orbán megbuktatása, az áhított kommunista hatalomátvétel megélése.

Ezért lett általuk elsőszámú ellenségnek kinevezve a kínai vakcina, amelyről pedig szakmai körökben is jó véleményeket lehet hallani.

Ehhez képest Gyurcsány Varga Zoltán DK-s képviselő szájával arról tartott ma sajtótájékoztatót, hogy a hatóság ne engedélyezze a kínai vakcinát. Kovács ezt mondta: „Felszólítjuk az Országos Gyógyszerészeti Intézetet, hogy ne engedjen a politikai nyomásnak a kínai vakcina engedélyezése kapcsán.”

A ’politikai nyomás’ ugye azt jelenti, hogy amennyiben az intézet jelenleg is Kínában tartózkodó szakembereinek helyszíni tapasztalatai és a szükséges protokoll lefolytatása kedvező eredményt hoz, akkor a kínai vakcina a szükséges mennyiségben napokon belül rendelkezésre áll és felhasználható. Ami a miniszterelnök szerint azt jelent, hogy a hatvan év feletti, krónikus betegségben szenvedő 1,7 millió magyar embert két hétvégén be lehetne oltani vele. Míg a Brüsszel által megrendelt uniós vakcinára sokat kell várni, ezáltal a járvány lezárására így akár szeptemberig is várni kéne, miközben naponta emberéletek forognak kockán.

Hírdetés

Nincs tehát itt semmiféle politikai nyomás, a szakma dönt, nem a politika. Orbán Viktor arról beszélt, hogy akkor hozzuk be a kínai vakcinát, ha a magyar hatóság ezt engedélyezi.

Csak közbevetőleg: nemcsak az Országos Gyógyszerészeti Intézet Kínában lévő főosztályvezetője, Lukács Ferenc mondja azt, hogy a vakcinát biztonságos körülmények között, korszerű gyárban állítják elő. A baloldali sajtóban (ATV, Klubrádió) Rusvai Miklós, Kemenesi Gábor virológusok is jókat mondtak az ellenszerről. Sőt Falus Ferenc volt tiszti főorvos is pozitívan nyilatkozott róla. Az MSZP-közeli Hírklikkben leszögezte: „a félreértéseket eloszlatandó: a kínai oltóanyag korszerű, teljesen rendben van a dokumentációja.”

Vagyis a járványról a kormánnyal jellemzően ellentétes álláspontot képviselő Falus a kínai vakcinával kapcsolatban nem merte maradék szakmai tekintélyét feláldozni a hazugság oltárán.

Ezzel persze Gyurcsány sem mer szakmai vitába bocsátkozni, ezért próbálja hátráltatni a tömeges oltás megkezdését a vakcina uniós engedélyhez kötésének követelésével. Pedig ő is jól tudja, hogy a magyar jogszabályok megfelelnek az uniós joganyagnak, ezért a hazai hatósági ellenőrzés pontosan olyan értékű, mint az Unióé. Nincs különbség. Gyurcsány persze azt sejteti, hogy van. „Jól teszed, ha csak olyan vakcinát használsz, amit engedélyeztek az EU-ban” – mondja aljasul közösségi oldalán, megrémisztve a rá figyelőket, hátráltatva a járvány lezárását, kockáztatva az oltásra váró ezrek életét.

Mit mond erre a „civil” szféra képviseletében legutóbb az ATV-ben Gyurcsány független virológus-jegyese, Pusztai? Ugyanazt. „Bármelyik kínai vakcina is, nyújtsák be az Unióba.” Majd megismétli a mai sajtótájékoztató témáját is: „Ne egy miniszterelnök mondja meg, hogy jó-e a vakcina, hanem a szakmai minősítő hatóság.” Majd jön tőle is az aljas sugallat: „És azok után, hogyha utasítják ezt a hatóságot, az embernek komoly kételyei támadnak.”

Nem utasítják, kedves Erzsébet! Ellenben az emberek azért bizalmatlanok, mert ilyen félrevezető nyilatkozatokat hallanak, olvasnak, mint az övé, aminek épp az a célja, hogy akit lehet, elbizonytalanítson. Miközben – álszent módon – oltáspárti jó embernek tüntetik fel magukat.

Egy lószart, mama! – idézhetjük a klasszikust. A magyarok tömegeit ezzel a képmutató magatartással nem lehet megtéveszteni. Erzsébet és jegyese a jó embert még eljátszani sem tudják, nemhogy bármikor is azok lettek volna.

Nyugi, nyugi! Az általuk vágyott komcsi hatalomátvétel még nagyon is odébb van.

Horváth K. László – www.888.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »