Gyurcsány és bandája elvenné az orvosok fizetését!

Gyurcsány és bandája elvenné az orvosok fizetését!

Az ellenzék számára a legfontosabb, hogy az emberektől minél több pénzt vegyenek el azért, hogy saját klientúrájukat hízlalják.

„Gyurcsány és bandája elvenné az orvosok fizetését!

Egy nagyon érdekes megjegyzés látott napvilágot Ungár Péter, Gyurcsány Ferenc egyik szövetségesének a tollából. Azt írta a nulla százalékos támogatottságú LMP országgyűlési képviselője, hogy „a havi egymilliót keresők pedig járuljanak hozzá többel a közterhekhez.” Mindez azt jelenti, hogy az egészségügyi szektorban végre megtörtént radikális orvosi béremelést gyakorlatilag kivenné az ellenzék a zsebekből. Tudvalévő, hogy az orvosok jelentős része 2021-től kezdve már több mint havi egymillió forintot keres. Mindezt persze meg is érdemlik!

Hírdetés

Teljesen elképesztő, hogy a baloldali ellenzék ahelyett, hogy azon gondolkozna, hogyan segítsen az egészségügyön, inkább azon töri a fejét, hogy a végre magas orvosi fizetéseket jelentősen csökkentse. Ez az Ungár-féle megjegyzés világosan mutatja, hogy az ellenzék számára a legfontosabb, hogy az emberektől minél több pénzt vegyenek el azért, hogy saját klientúrájukat hízlalják. Erre a legjobb példa Budapest és az ellenzéki vezetésű kerületek. Senkinek ne legyen kétsége: nemcsak az orvosoktól, ápolóktól, vállalkozóktól, hanem mindenkitől csak pénzt vennének el, ha hatalomra kerülnének!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »