Gyurcsány embere nem mutatkozik Márki-Zay Péterrel

Gyurcsány embere nem mutatkozik Márki-Zay Péterrel

Gyurcsányi pofon Márki-Zaynak!

 

Kihátrálhat Márki-Zay Péter mögül a Demokratikus Koalíció, miután Oláh Lajosnak, a Gyurcsány-párt erzsébetvárosi képviselőjelöltjének a kampányplakátjain a baloldal miniszterelnök-jelöltje helyett Dobrev Klára szerepel. 

Mindez azért érdekes fejlemény, mert a szivárványkoalíció jelöltjeinek a választási plakátjain egységesen Márki-Zay Péter szerepel az adott körzetben induló politikus mellett.

További adalék a sztorihoz, hogy Márki-Zay Péter a Mediaworks–Hírcentrumnak elmondta:

Még az ellenzéki vagy az ellenzéknek gondolt szereplők közül is valaki nem akar nyerni

A baloldal miniszterelnök-jelöltje kérdésre arról is beszélt, hogy komoly sejtései vannak arról, melyik párt szivárogtatta ki a rá nézve kellemetlen, Závecz Research által készített közvélemény-kutatást.

Hírdetés

 

– Itt vagyunk, doktor Oláh Valaki ennek a választókerületnek a jelöltje 

– ahogy lapunk is megírta, így kampányolt egy hónapja Gyurcsány Ferenc Erzsébetvárosban Oláh Lajos mellett.

A 2010 előtti szocialista kormányokban államtitkári posztig jutó Oláh már 2011-ben, első szóra követte a bukott miniszterelnököt, aki kilépve az MSZP-ből akkoriban alapította meg a DK-t.

Borítókép: Oláh Lajos választási plakátja (Fotó: Bach Máté)

www.magyarnemzet.hu

 

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »