Gyurcsány egy "fejlődési rendellenesség" eredménye

Gyurcsány egy "fejlődési rendellenesség" eredménye

Durva kirohanás, letörpézték a DK-t, elindul az ellenzékváltás.

Az ellenzéki flotta (hálózat) egyik vezérhajója (HVG) hosszú és csak előfizetők számára olvasható cikkben azt taglalja, azt mondatja ki több szereplővel, egy CEU tanárral(!), egy meg nem nevezett külső- és nevét szintén elhallgató (vagyis nem létező) belső forrással, hogy Gyurcsány miatt a DK-nak annyi, az ellenzék vezetői pedig lényegében említésre sem méltóak, vagyis a kormánypártok maradnak. Józan paraszti ésszel így csak arra gondolhatunk, hogy éppen kiütik a nyeregből az ellenzék utolsó bábúit is. Márpedig, ha ezt a hálózat teszi saját emberével, akkor ez nem is burkoltan a selyemkötelet jelenti.

Gyurcsánynak vége.

A cikk vége teszi be leginkább a kaput a szerencsétlenkedő ellenzék kormányra készülődő vezérének. „Tóka Gábor (CEU – a szerk.) azt mondja, lehet a DK vagy akár a Momentum a legnagyobb a hat törpe közül, vagy meghalhat négy törpe, de attól még nem lesz több szavazójuk, csak kevesebb.”

Hírdetés

Gyurcsánynak tehát annyi, olyannyira, hogy ő maga a HVG-nek nem is válaszolt (a cikk írói állítólag megkeresték). Jöhet a következő magyarllenes messiás, akit jól felépítenek majd valamilyen külföldi támogatásnak köszönhetően, hogy a szedett-vedett ballibantak élére állhasson.

U.i. A cikk itt elolvasható, bár nem hiszem, hogy megér egy hvg.hu előfizetést: https://hvg.hu/360/20220905_Gyurcsany_elott_a_thurmergyulasodas_a_perspektiva

Üdvözlet, KJ

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »