Gyurcsány a második gyerekkorát éli, mióta nem miniszterelnök

Egyszerre hülye és hiú politikusok örök típushibája, hogy hosszabb távon elmarnak minden náluk értelmesebb embert a környezetükből.

Egy ideig fegyelmezik magukat, feljutnak a csúcsra, de a csúcson már mindenkiben potenciális politikai orgyilkost látnak, akiket jobb távol tudni. Igen, Gyuriferiről van szó, aki felettébb érdekes karriert futott be 2009-es lemondása után.

Elengedte maga mellől Szigetvárit és rögtön el is felejtette ígéretét, hogy ő kibaszott jó könyveket akart írni a magyar baloldalról. Azokat ugyanis Sz. Viktor írta volna meg néger rangban, s mivel eszmetörténész még senki nem lett történelem során technikatanári végzettséggel, Ferinek maradt a ripacskodás. Mondhatni, a legszélesebb nyilvánosság előtt mutatta be, hogy mire képes egy felügyelet nélkül maradt futóbolond. Ezt vesszük ma végig – az időrendre való tekintet nélkül -, holnap meg azt, hogy mi maradt még ki az életművéből, mire számíthatunk tőle a továbbiakban.

Gyuriferi elhatározta, hogy megtanul gitározni, ebből egy A-molt abszolvált eddig közepes teljesítménnyel. Gitárt ragadnia legalább annyira belevaló és bátor tett volt, mint az őszödi igazságbeszéd 10 éve, elvégre csak a következő összetevők hiányoznak a zenei karrierhez: hallás, ritmusérzék, tehetség, elhivatottság, szorgalom és ami a legfontosabb, a vagányság és a lazaság. Nem mellesleg ritka szarul áll a kezében, az első döbbenet után rögtön megfogalmazódik az emberben a késztetés, hogy odamenjen és feldugja a seggébe. Tanulság: rockerek nem véletlenül nem indulnak az ikszfaktorban. Ahhoz nem elég a tánctudás és a karaoke bárokban felszedett tátogás-tudomány.

Feri bepótolja a kispapaságot, ami saját gyerekeivel kimaradt, mert akkor az állammal kellett összeboltolnia Mészáros Lőrinc vagyonának sokszorosát. A kép egyébként tökéletesen jellemzi a tavalyi keleti pályaudvaros migránsválság során bemutatott libnyafi őrületet, amikor lassan egy színes ember nem mehetett az utcára, mert egy demokrata azonnal elragadta és hazavitte. Tanulság, a segítéshez nem csak szív kell, hanem ész is, különben előbb lesz a befogadásból rabszolgavadászat, mint humanitárius hőstett. Ha ez képrejtvény lenne, akkor a sörök és a pátyolgatott vendégek látványosan elragadtatott arcát karikáznánk be és küldenénk be a Hahota Magazin postacímére.

Amióta menő lett nyilvánosság előtt konyhatündérkedni, sem baloldali mártír színházi rendező, sem középszerű baloldali sztárszínész, sem baloldali sztárpolitikus nem lehet valaki anélkül, hogy megvillantsa, milyen bensőséges viszonyt ápol a főzéssel. A baloldali sztárok alighanem érzik a történelmi léptékű disszonanciát az általuk hirdetett társadalmi elvek és a saját mesés gazdagságuk között, amit csak olyan, rendkívül haladó tevékenységekkel lehet feloldani, mint a seggbekuki vagy a főzés. Ferenc ugyanolyan lendületesen tört elő a kádári világból, ahogy a magyar gasztroforradalom a fokhagymás-paprikás-lisztes proliságokból, így törvényszerűen egymásra kellett találniuk. A Toronyház átlapozta a víziókkal gazdagon megáldott exminiszterelnöki szakácskönyvét, és kénytelenek voltunk megállapítani, hogy a maga nemében legalább olyan jó, mint Szigetvári Viktor OTDK-s dolgozata Tony Blairről és a brit harmadik útról. A két anyag közös vonása, hogy egyaránt Gyurcsány Ferenc neve alatt jelentek meg, viszont a szakdolgozatával ellentétben nem vesztek el mindörökre.

Feri összeszedte a bátorságát és újra rátelepedett valakire, aki erről a legkevésbé se tehetett. Meg ellene sem, mert akkor ugye elverik. Felidéz valamit a szituáció? És mindezt csak azért, mert Semjén doktor akart lenni, csak mivel ő demokrata, nem fehér lovon páváskodik, hanem – mutatva, hogy egy közülünk – egy kisemberi barnán. Ingének kockáira tekintve, ebben a formában nyugodtan beügethetne egy tanártüntetésre is, ahol Pukli lenne a Sancho Panzája, aztán közösen indulnának rohamra az illiberális demokrácia ellen.

Régi vágya volt, hogy egyszer ismét úgy léphessen az emberek elé, hogy azok ne az ütemes takaroggy!-al feleljenek produkciójára. Voksán Virág óta nyílt titok, hogy DJ bárki lehet, sőt, az tulajdonképpen egész kiváló menekülőpálya a mindenre alkalmatlan emberek számára és ráadásul korán se kell ébredni hozzá, mint a szénázáshoz. Nem véletlen, hogy a Feri is felcsapott lemezlovasnak és lelkes közönsége előtt sikeresen végigvezényelt egy Youtube válogatást. Évek óta nem volt része ekkora sikerben, aznap este Klárikának is jó volt.

Zárszóként megállapíthatjuk, azt nem fogja senki kihúzni Gyuriferiből, hogy ki lesz a 2018-as Összefogás közös miniszterelnök-jelöltje, de egy jó traktorozásban, vagy falovacskázásban benne lesz.

www.tutiblog.com


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »