Gyurcsány a lenini demokráciát kínálja a magyaroknak

Gyurcsány a lenini demokráciát kínálja a magyaroknak

Az a minimum, hogy legyünk óvatosak.

Gyurcsány reggel filozofált egyet. Később a megszüntett üzemanyagársapkák miatt is cikizte a kormányt, amit a DK mindig is követelt, de a nagy köpönyegforgató most azonnal váltott, mondván a gonosz kormány nem december 31-ig sapkázott, ahogy korában ígérte. Persze, tudja, hogy tizenhárom hónapig az embereknek nagy segítség volt az olcsóbb benzin és csak kényszerből szűnt meg. Európa legolcsóbb üzemanyagát nem győzték csodálni szomszédaink is.

Na és azok, akik amiatt bosszankodtak, hogy miért képes a magyar állam ezt a polgáraival megcsinálni. Miért képes megvédeni a saját polgárait, miközben ők ennek éppen az ellenkezőjét szeretnék elérni. Azt, hogy a magyarok minél nehezebben éljenek, minél többet fizessenek az üzemanyagért, plusz – a szankciókon túl, az ársapkák hiánya miatt – tovább dráguló élelmiszerekért. A Nyugat, az Unió ugyanis nem abban érdekelt, hogy egy konzervatív-keresztény állam foggal körömmel védje a társadalom érdekeit. Épp ellenkezőleg: A felülről ráeröltetett birodalmi „piaci” szabályok alapján hagyja a polgárok kiszolgáltatottságát erősödni. Lehetőleg addig, amíg megelégelik az életszínvonaluk romlását és szembefordulnak a kormánnyal és megpróbálják elzavarni Orbán Viktort.

Amit persze a klasszikus demokrácia szabályai szerint nem tudtak elérni, s belátható időn belül nem is fogják tudni, ezért azt az általuk kreált gazdasági viszonyokkal akarják helyettesíteni. Gyurcsány Ferencet vagy Dobrev Klárát hatalomba ültetni, hogy kiszolgálják a birodalmi elit érdekeit a magyarok rovására.

Konkrétumok említése nélkül erről filozofált mai Facebook-bejegyzésében Gyurcsány Ferenc. Felmelegíti Orbán Viktor tusványosi alapvetését, ahol elmagyarázta az illiberalizmus (konzervatív, nemzeti, közösségközpontú nézetek) „előnyeit” a polgári demokráciával szemben. Aktuális félrevezetését a következő felütéssel kezdi: „A konzervatív nézetekkel lehet, hogy sokaknak vitája van, de nyilvánvalóan hazudik a kormány, hogy emiatt büntetné őket az Európai Unió, vagy bárki. Lehet konzervatív politikát folytatni, megpróbálni belebeszélni az emberek, a családok életébe, hitébe, legfeljebb mi ezzel nem értünk egyet.”

A Böszme-világ nem ért egyet azzal, hogy az „anya nő, az apa férfi, a gyerekeinket meg hagyják békén”. Mert egyébként mi más lenne. Nem ért egyet azzal sem, hogy a magyar keresztény társadalmat migránsokkal hígítsák föl, pusztulásra ítélve az ezeréves Magyarországot, amely nem átallja megvédeni a határait tőlük. S nem ért egyet azzal sem, hogy a genderizmus jegyében gyerekeinek az óvodákban, az iskolákban szexuális tartalmú előadásokat tartsanak.

Hírdetés

Gyurcsányék természetesen ezeket a törekvéseket teljes mellszélességgel támogatják. Liberális felfogásban az egyéni teljesítmény, és hogy ki mit csinál, produktív vagy improduktív életet él-e, kifejezetten magánügy, nem eshet erkölcsi megítélés alá. Orbán Viktor Tusványoson kijelentette erről a magát európainak valló értékválasztásról, hogy ez „egy rendszer, ami demokráciának álcázza magát, de valójában nem az. És kitalálták azt a két tételt, ami úgy szól, hogy a demokrácia szükségszerűen liberális, és a kereszténydemokrácia is szükségszerűen liberális”.
Hozzátette: „A liberális szabadságfölfogás szerint csak akkor lehetsz szabad, ha megszabadulsz mindentől, ami valahová tartozóvá tesz téged, a határoktól, a múlttól, a nyelvtől, a vallástól, a kultúrától és a hagyománytól. Ha ettől meg tudsz szabadulni, ha ebből ki tudsz lépni, akkor vagy szabad ember. Ennek – ahogy lenni szokott – megszületett az antitézise, ezt hívjuk, hívom én illiberalizmusnak.”

Gyurcsány meg autokráciának, egyszerűbben önkényuralomnak, ami szerinte nem is demokrácia. Szarik rá, hogy látványos többség áll mögötte, ami a klasszikus demokráciát testesíti meg. Mint mondja: „Az önkény orbáni állama kívül esik a polgári demokrácia értelmezési körén, az európai normákon, a demokratikus alkotmányosság keretein.”

Szerinte az a demokrácia, ahol a nyilvánvaló kisebbség határozza meg a többség életét. Ez történt Péterváron 1917-ben, amikor Lenin a kisebbség élén átvette a hatalmat a többség felett, s nem telt bele egy év és kiirtatta II. Miklós cárt és teljes családját. Csak akkor még az erőszakos hatalomátvétel nem volt leöntve ezzel a liberális demokráciáról szóló hablattyal.

A régi alapvetően latin mondás így szól: „Félek a görögöktől, még ha ajándékot hoznak is.” Gyurcsány a nyugati lenini demokráciát akarja hozni a magyaroknak ajándékba. Az a minimum, hogy legyünk óvatosak.

Horváth K. József – www.888.hu

 


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »