2006-ban még vérbe fojtott egy nemzeti ünnepet.
A rendőreit küldte az ünneplőkre, most pedig, 16 évvel később, kvázi szabadsághősként akarja magát ünnepeltetni. Gyurcsány Ferenc, megszokhattuk, amolyan bátor elefántként szétzúz mindent maga körül a porcelánboltban, majd eltelik néhány év, és csibészes mosollyal széttárja karjait: De kérem, én ott sem voltam. Ő a magyar cancel culture megtestesítője, aki pár év alatt minden nevéhez fűződő rosszat elfelejt, kimagyaráz, újabb hazugsággal próbál tisztázni.
Ezt teszi most, október 23-án is. Az már csak részletkérdés, hogy a szokásos kitaposott piros teniszcipőjében, piros nadrágjában és sárga pulóverében áll-e ki majd a nép elé, feleségét maga elé tolva, vagy netán felkap valami alkalomhoz illőt. Ízlelgessük csak magunkban, mert elviselhetetlenül kontrasztosan hangzik: Gyurcsány/Dobrev, október 23-án… Ezzel az erővel egy Trianon-ellenes tüntetésen is lehetne vezérszónok, ahol előadhatná legutóbbi, ezzel kapcsolatos ömlengését, ahol azokkal vitázott, akiknek fáj Trianon.
Azért az nagy kérdés, hogy mit jelenthet azoknak ’56, akik a vérbe fojtott forradalom évfordulóján Gyurcsányt/Gyurcsánynét hallgatják. Szívesen a fejükbe látnék, de talán még inkább a szívükbe. Ugyan mi lakhat ott? Azoknak, akik ott állnak majd október 23-án, bólogatnak és tapsolnak. Nagy valószínűséggel nem őket verték véresre 16 évvel ezelőtt a Gyurcsány-csapatok.
És persze tehetik, hiszen olyan fene nagy diktatúra dúl éppen, hogy senki sem lövi ki majd a szemüket gumilövedékkel, nem verik véresre őket viperával, és még lovasrendőr-rohamtól sem kell tartaniuk.
Hát ilyen álságos ez a diktatúra. Békésnek hazudja magát. Pedig szegény Gyurcsány mit nem adna egy pofonért! Legalább egy icike-picike kézlegyintésért. Ó, milyen villámgyorsan körbejárná a világsajtót, hogy itt verik az embereket, elnáspángolták az ellenzék vezetőjét. De nem, Fletó legnagyobb bánatára nem lesz ebben része. Elmondhatja szabadon, viszkisüvegből elővarázsolt mondatait, ízléstelenül ölelgetheti a Nagy Imre-szobrot, lelkesen bejelentheti, hogy „felkészültünk!”, döntögetheti az „Orbán-rezsimet”, majd, mint aki jól végezte dolgát, elmehet vacsorázni egy jó helyre, ahol az asztaltársaság előtt elégedetten kijelentheti: „Megcsináltuk! Nem kicsit. Nagyon is!”
Hát igen, egy demokratikus országban bárki biztonságban és szabadon elmondhatja a magáét. Június 4-én, december 5-én, és most október 23-án is. Gyurcsánynak ennyi jutott. Aki folyton megújul a hatalom iránti éhségében, és képtelen belátni, amit egykori SZDSZ-es partnere megállapított, hogy „nem azt mondták, Feri, azt mondták, hogy menj a p…csába!”
De sebaj, mi azért jól szórakozunk, a sorozatos Fidesz-kétharmadért ő legalább annyit tesz, mint a kormány. Csak akkor szalad fel mégis a szemöldökünk, amikor egy-egy nemzeti ünnepünkön feltűnik a Jancsi-bohóc és nagyon komolyan veszi magát. De ez már olyan, mint a tévéreklám, ami alatt az ember kimegy a mosdóba, vagy falatozik valamit, vagy jár egyet.
Szóval október 23-án Gyurcsány, ezúttal Dobrev Klára magyar hangján, elmondja újra. Nem kicsit. Nagyon is. Lehet majd számolni, hányszor fog orbánozni.
Fábián Tibor
A szerző nagyváradi író, újságíró
Borítókép: Gyurcsány Ferenc (Fotó: Kurucz Árpád)
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
