Gyurcsány 2010 óta megtízszerezte vagyonát

Gyurcsány 2010 óta megtízszerezte vagyonát

Szegény, elnyomott ellenzék.

Az egyik leghangosabb ellenzéki politikus, Gyurcsány Ferenc, egykori szocialista miniszterelnök, aki évről évre több pénzt vehet ki az érdekeltségeibe tartozó cégből. A V4NA nemzetközi hírügynökség gyűjtése szerint tavaly tízszer annyit tehetett zsebre, mint 2010-ben.

Az egykori bukott miniszterelnök politikai tevékenysége az elmúlt években arra korlátozódott, hogy folyamatosan támadja a magyar kormányt és diktatúrát kiállt – írja cikkében a V4NA.

Gyurcsány Ferenc köztudottan vagyonos ember, és ahhoz képest, hogy elnyomták az elmúlt tíz évben, legalább megtízszerezte vagyonát.

Az ex-kormányfő vagyonnyilatkozata szerint az összes jövedelme 2009-ben 103 millió forint volt.

2011-ben bruttó 69,5 millió forintot keresett tulajdonosi osztalék címen az Altus Befektetési Zrt.-n keresztül.

2012-ben bruttó 88 millió forintot keresett tulajdonosi osztalék címen az Altus Befektetési Zrt.-n keresztül.

2013-ban bruttó 78,9 millió forintot keresett tulajdonosi osztalék címen az Altus Befektetési Zrt.-n keresztül.

2014-ben bruttó 168,6 millió forintot keresett tulajdonosi osztalék címen az Altus Befektetési Zrt.-n keresztül.

Hírdetés

2015-ben bruttó 16 millió forintot keresett tulajdonosi osztalék címen az Altus Befektetési Zrt.-n keresztül. Továbbá bruttó 58 millióval gazdagodott az Altus Portfólió Zrt.-n keresztül.

2016-ban bruttó 1,1 milliárd forintot keresett tulajdonosi osztalék címen az Altus Portfólió Zrt.-n keresztül.

2017-ben bruttó 227,9 millió forintot keresett tulajdonosi osztalék címen az Altus Portfólió Zrt.-n keresztül. Továbbá ebben a vagyonnyilatkozatban már feltűnik egy 605 millió forintos értékpapír állomány is.

2018-ban bruttó 298 millió forintot keresett vállalkozásból kivont jövedelem címen az Altus Portfólió Zrt.-n keresztül. Továbbá értékpapír állományának értéke meghaladta a 659 millió forintot.

2019-ben bruttó 238,3 millió forintot keresett vállalkozásból kivont jövedelem címen az Altus Portfólió Zrt.-n keresztül. Értékpapír állományának értéke elérte a 734,7 millió forintot.

Az Altusnak egyébként brüsszeli érdekeltségei is voltak. A volt magyar miniszterelnök családi cége, az Altus Portfólió Kft. ugyanis egy konzorciumban 1,5 milliárd forint értékű megbízást nyert még 2015-ben arra, hogy az Európai Unióban a fejlesztési pénzek felhasználását vizsgálja.

Van esetleg még valakinek kérdése? :)

www.888.hu – V4NA

 

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »