"Gyűlöletes bűncselekmény": megfelelő színűre akarta festeni a sárga Black Lives Matter-feliratot egy asszonyka Amerikában

Egy órával a felfestés után megjelent két fehér ember, és átfestették a kaliforniai helyi bíróság épülete előtt lévő Black Lives Matter-feliratot. Az akciót rögzítették és feltették YouTube-ra is.

A rendőrség most keresi az "elkövetőket", a helyi rendőrfőnök szerint az átfestés "gyűlöletes és értelmetlen", írja a The New York Times nyomán az Index.

A férfi, aki szintén rögzítette az eseményt, piros sapkát és piros pólót viselt, amin szerepelt a "Trump" felirat, illetve a "még négy év" is. A videóban elhangzottak szerint elegük van a rendőri brutalitás, az elnyomás és a rasszizmus hazugságából.

A nő sajnos csak a B és az L betűig jutott, mielőtt dühöngő színesek lekurvázták és elvették tőle a festéket, így most gondolkodhatnak tovább a járókelők azon, miért a kínaiakra emlékezteti őket az elvileg négerpárti rasszista felirat…

Hírdetés

A felirat egyébként engedéllyel került az aszfaltra Martinez városában, amit Justin Gomez helyi lakos kapott meg. A történtek után csak annyit mondott: "Nem vagyok túlságosan meglepve, hogy ez történt. Az lepett meg, hogy mennyire bátrak voltak."

Eredetileg a főutcára akarták felfesteni, de a bíróság melletti utcára kapták meg az engedélyt. Reggel 7-től egészen a száradásig, azaz 14:30-ig voltak a helyszínen. 15 órakor már üzenetet kapott Gomez, hogy "rongálják" a felfestést.

Azóta a sárga feliratot helyreállították, páran felügyelik jelenlétükkel a további "rongálások" elkerülése miatt.

A rendőrség által üldözött fehérek pedig megtanulhatnák végre, mi a helyes viselkedés a négerekkel szemben (főleg abban a fokozott esetben, ha banán helyett Dávid-csillag a jelük):

https://www.facebook.com/plugins/post.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2FWeAreProudToBeBritish%2Fposts%2F2655986431323725&show_text=true&width=552&height=1139&appId

Korábbi, hasonló videó: Íme a jó fehér, akivel még elnyomotték is elégedettek: térdre, és niggerbakancs-csókolgatás orrvérzésig


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »