Kezdjük a lényeggel és úgy, ahogy a leginkább és legpozitívabban érintett láttatta és hallgattatta:
A Magyar Sajtó Napja elismeréseket adtak át a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) székházában. Csernyánszky Judit járt a díjátadón.
Az eseményen ott volt a török és az amerikai nagykövet is. Utóbbi beszédében kiemelte: nagy felelőssége van az újságíróknak, ellensúlyt képeznek a tudatlansággal, gyűlölettel és félelemmel szemben. Ahol hiányzik egyensúly, ahol a történetnek csak az egyik oldalát mondják el, a szabad sajtó megragadja a lehetőséget, hogy elmondja a másikat – fogalmazott Colleen Bell.
Az idén százhúsz éves médiaszakmai szervezet hagyományainak megfelelően a rendezvényen több szakmai díjat adtak át. Aranytoll-díjat – a MÚOSZ életműdíját – kapta Bolgár György, Fejes István, Féner Tamás, Kertész Zsuzsa, Simonffy Katalin és Tóth Dénes.
(MTI/Klubrádió, Csernyánszky Judit)
Most pedig bevezetőként álljon itt néhány pusztán szakmai kritika a fenti rövidhírrel kapcsolatban.
Ha a Klubrádiónak a csütörtöki rendezvény helyszínen járt a tudósítója (Csernyánszky Judit), miért kellett még e tömör összefoglalóhoz is a Naphegy? Vagy annyira közös a két médium génállománya, hogy nem lehetnek meg egymás nélkül? Ha Csernyánszky erre képtelen, miért küldték el őt a MÚOSZ életműdíjainak (Aranytoll) átadóünnepségére?
Az összefoglaló ugyanakkor ügyetlen, hisz annak szerkesztője felé sül el. Örömünkre ugyanis nem a budapesti amerikai nagykövet, Colleen Bell jelenlétét teszi első helyre, hanem a török nagykövetét, aminél bizarrabb rangsorolás nehezen képzelhető el azután, hogy a Sakir Fakili által képviselt ankarai kormány iszonyatosan brutális jelenetek közepette a hét végén megszállta Törökország legnépszerűbb lapjának, a Zamannak a szerkesztőségi irodáit és vette fizikailag is kormányzati ellenőrzés alá. Ami még az eddig sem igen demokratikus Törökországban is fordulópontot jelentett: nem egy nyugati médiaorgánum a leplezetlen diktatúra beköszönteként írt az eseményről.
Hogy ezek után a MÚOSZ Bell mellett miért éppen a török nagykövetet hívta meg, köteteket mond el a kommunista diktatúrában létrehozott és odanyúló gyökereit megtartó újságíró-szövetségről. Amelynek tagjai korlátlan imádattal nyaldossák Angela Merkel német kancellár talpát, aki ezúttal minden, korábban az emberi jogok szószólójaként vállalt szereplését leköpve tárgyal rendszeresen Erdogan török államfővel és Davutoglu miniszterelnökkel, saját politikai bőre megmentése érdekében.
A MÚOSZ-rendezvényen az amerikai nagykövet minden tőle elvárt klisét elröfögött (gyűlölet, gyűlöletbeszéd, szélsőségek, tolerancia, sajtószabadság, antiszemitizmus), melyből persze mindenki tudja, akinek füle van, hogy neki hivatalból melyik fogalom a legfontosabb. Természetesen a sorrendben az utolsó.
A felszólaló Bell nagykövet asszony bizony perverz dolgok kijelentésére is ragadtatta magát. Azt mondta – a zsidó sajtó által az ellenfeleire, illetve az általa gyűlöltekre mantraként használt gyűlölet szót jó szolgaként nyolc alkalommal emlegetve különféle formáiban -, hogy nagy felelősségük van az újságíróknak, mert ők ellensúlyt képeznek a tudatlansággal, gyűlölettel és félelemmel szemben. A szabad sajtó, jelentette ki, megragadja a lehetőséget, hogy elmondja a történet másik oldalát. Ahol a beszélőkből a gyűlölködő tudatlanság árad, ott a szabad sajtó felelőssége, hogy a maga lényegében mutassa meg a gonoszt. Az újságírók felhívják a figyelmet az intolerancia veszélyeire, erkölcsi és etikai felelősségük tudatában számolnak be a történésekről. Mivel a gyűlöletet és félelmet soha nem lehet kiirtani a társadalomból, ezért folytatni kell a küzdelmet, ösztönözve a következő generációt is, brekegett Colleen Bell, megjegyezve egyebek között, hogy a rasszisták, az antiszemiták és idegengyűlölők persze leleplezik magukat a gyűlöletfröcsögéseikkel.
Most pedig nézzük a MÚOSZ életműdíjas fő kitüntetettjét, a Klubrádió Megbeszéljük nevű betelefonálós műsorának vezetőjét, Bolgár Györgyöt, akinél paradigmatikusabb alak nehezen mutatható be az amerikai nagykövetek imádatának tárgyai közül.
A velején túlmenően is zsidó Bolgár György húsz éven át dolgozott a kádári diktatúra közszolgálati adójában. 1988-ban a fegyveres őrökkel az épületen belül külön védett politikai adások főszerkesztősége megbízott szerkesztőségvezetői posztjáról küldték ki 1988-ban New Yorkba tudósítani. Aki tudja, milyen CCCCCCC-típusú átvilágításokon estek át a kommunista érában a legegyszerűbb rádiós alkalmazottak, annak nem kell magyarázni, mit jelentett, ha valakiben annyira megbíztak, hogy amerikai tudósítónak küldték ki a pengeélen táncoló szovjet-amerikai nagyhatalmi nukleáris szembenállásban. Tudni kell azt is, hogy a külföldi tudósítói posztokra küldött újságírók, mint Aczél-Acsádi, a múltja feltárásával adós Avar János, Domány András és társaik. Nekik ilyen szöveget is alá kellett írniuk: „A környezetemben, ismeretségi körömben lévő bármely idegen állampolgár indokolatlan érdeklődését, a helyi hatóságokkal való együttműködését, vagy arra utaló magatartását, az ellenem irányuló bárminemű provokációt haladéktalanul jelentem”.
Ez a gejl, jelentős gazember a kommunista rendszer megszűnése után azonnal tudta, hová kell beállni. A Kossuth adón maradva 2002-ig – ennyit az ottani üldözések valódi mélységéről – a közszolgálaton belül folytatta szélsőségesen bal- és neoliberális propagandáját, védve a bankokat, a multinacionális vállalatokat, ellenezve a privatizáció tragikus következményeire figyelmeztetőket, és állandó témájául választva az antiszemitizmust, propagálva a magyargyűlöletet annak számtalan formájában, előszeretettel mutatva be a magyarok „kisebbrendűségét” bármely más néppel összevetve.
A Pulitzer-emlékdíjas, Radnóti Miklós antirasszista díjas, Szabad Sajtó-díjas, a Magyar Köztársaság Érdemrend tisztikeresztviselős Bolgárnak minden szabad volt. A pártatlanságot feltételező közszolgálatban nem csak az SZDSZ ideológiáját a nézők millióira lövellni akkor, amikor a megtévesztett választók jó része erre még fogékony volt, de 1997-ben tagja lett a Nyilvánosság Klub ügyvivői testületének olyan illuminátusokkal, mint Vásárhelyi Mária, Kenedi János, Halmai Gábor, Seres László, Várhegyi Éva, Ungvári Tamás, Vágvölgyi B. András, Kocsis Györgyi, Lovas Zoltán, Lengyel László és társai. E privilegizáltak, akik természetesen jobbközép kormányok idején mindenkor a sajtóelnyomás áldozataként szerepeltek a velük teljesen egy frekvencián mozgó külföldi sajtóban és persze itthoni ajvékolásukban.
A későbbi pornókönyves Bolgárral egyre inkább elszaladt a ló. 1999. február 10-én a Népszavában Poltika, Hoddle, Super bowl című publicisztikájában a Fidesz-kormány tagjairól azt írta, „dögöljenek meg”. Ami – ugye, kedves Bell asszonyság? – a világért sem gyűlölet. És mivel az amerikai mintademokrácia szerint – éppen akkor, amikor nem bombáz szét országokat és tesz milliókat földönfutóvá, valamint migránsokká – minden ember egyenlő, mi is felszólítjuk Bolgár Györggyel egyenlőknek képzelve magunkat, dögölj meg, Colleen Bell!
És dögöljön meg a te kormányod ugyanazon az alapon, mint ahogyan agyondicsért, agyonajnározott Bolgárod a demokratikusan megválasztott magyar kormányra mondhatta ezt mindenfajta következmények nélkül pályafutására.
Alitea Guzmán – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
