Gyűlöletbűncselekménnyel vádolják a Biblia-idézetet megosztó finn politikust

Gyűlöletbűncselekménnyel vádolják a Biblia-idézetet megosztó finn politikust

A mai nyugat-európai viszonyokhoz képest már nem is meglepetés az, hogy Finnországban nyomozás indult egy kereszténydemokrata politikus ellen azért, mert idézett a Bibliából.

A szólásszabadság szerencsétlenségére a homoszexuális lobbi ereje már akkora, hogy a rendőrség is nyomozást indított ellene gyűlöletbűncselekmény gyanúja miatt. A képviselőnő csak amiatt aggódik, hogy a lassan egy Biblia-idézet megosztása is illegális lesz. Az esetet a Mandiner írta meg a Fox News-ra hivatkozva.

A kereszténydemokrata Päivi Räsänen azután került a kritikák kereszttüzébe, hogy a helsinki Pride előtt megosztotta a rómaiakhoz írt levél néhány versét:

Hírdetés

24 Ezért Isten szívük vágya szerint kiszolgáltatta őket a tisztátalanságnak, hadd gyalázzák meg saját testüket. 25 Isten igazságát hamissággal cserélték fel, s inkább a teremtmény előtt hódoltak, mint a Teremtő előtt, aki mindörökké áldott. Ámen. 26 Ezért szolgáltatta ki őket Isten a saját gyalázatos szenvedélyeiknek. Asszonyaik a természetes szokást természetellenessel váltották fel. 27 A férfiak hasonlóképpen abbahagyták az asszonnyal való természetes életet, egymás iránt gerjedtek vágyra, vagyis férfi férfival űzött ocsmányságot. De meg is kapták tévelygésük megszolgált bérét.

A képviselőnő a finn evangélikus egyházat kritizálta, amiért az részt vett homokosok felvonulásán, az úgynevezett a „Pride”-on.

A rendőrség most szexuális kisebbségek elleni izgatás vádjával folytat eljárást Räsänen ellen, a vizsgálat egyelőre még nem zárult le. Egy későbbi bejegyzésében a politikus azt írta: nem azért aggódik, amiért eljárás folyik ellene, hanem csupán amiatt, hogy lassan egy Biblia-idézet megosztása is illegális lesz.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »