Gyűlöletbeszéd volt, de nem uszító jellegű – jó románosan oldotta meg Iohannis ügyét az ügyészség

Gyűlöletbeszéd volt, de nem uszító jellegű – jó románosan oldotta meg Iohannis ügyét az ügyészség

Nem volt uszító jellegű Klaus Iohannis román államfő április 29-i, magyarellenes televíziós beszéde a román legfelsőbb bíróság melletti ügyészség szerint.

Románia elnökét az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) háttéregyesületei, valamint a Székely Figyelő Alapítvány jelentette fel az ügyészségen azt követően, hogy az államfő Erdély elcsatolásának (pontosabban visszacsatolásának – a szerk.) veszélyét lebegtette meg, és ezt azzal is illusztrálta, hogy televíziós beszédében bizonyos szavakat magyarul mondott.

Kijelentése miatt a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) pénzbírságot rótt ki az államfőre, az ügyészség azonban június 9-én ejtette az ügyet. A vádhatóság határozatát a G4Media.ro portál közölte hétfőn.

Az ügyészség elismerte, hogy Iohannis beszéde gyűlöletbeszédnek tekinthető, úgy vélte azonban, hogy üzenete nem volt uszító jellegű.

(MTI nyomán)

Rablóink rokonszenve: legkevésbé az oláhok és a rácok kedvelnek minket – az érzés kölcsönös

Székelyföld: egy román gyarmat Európa közepén

Hírdetés

Szijjártó kölcsönös tiszteletről álmodozott Bukarestben, "kollégája" válaszul kioktatta Trianon fontosságáról

Kapott egy kis bírságot Iohannis, amiért a magyar nyelvet használta ellenfelei gúnyolására – nem fogadja el a döntést

Máris megbánták az oláhok – nem mást uszított rájuk pártunk és kormányunk, mint a félelmetes Fidelitast!

A Mi Hazánk kemény lépéseket vár a kormánytól a román provokációval szemben

Feljelentették Iohannist

Der Spiegel: Iohannis megnyilvánulása példátlan a posztkommunista Romániában

Az erdélyi magyar lapok áttértek Iohannis nevének romános írására – a saját nevét is megtagadó szász eddig is így használta

Iohannis: "nincs bajom a magyarokkal, de Székelyföld autonómiája mindennek a teteje"

Megint magyarul szólalt meg Iohannis – de ezúttal azért, hogy az "Erdélyt elvevő" székelyek ellen uszítsa az oláhokat


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »