Győztek a sztrájkolók: meghátrált a Hankook

Győztek a sztrájkolók: meghátrált a Hankook

Székely Tamás a VDSZ elnöke a Mércének nyilatkozva azt mondta: tegnap este ültek le tárgyalni a Hankook képviselőivel, és ma 19 óra 45 perckor meg is állapodtak.

Mint kiderült: ahhoz, hogy egyáltalán meg tudják kezdeni a tárgyalásokat, meg kellett kerülni a magyar tárgyalófelet. Bár a megállapodás részleteit csak holnap hozzák nyilvánosságra, Székely a Mércének azt mondta: a Hankook által március elején egyoldalúan kihirdetett béremeléshez is jön még egy 8,5 százalékos emelés év végére, tehát aki a legrosszabbul kapott a Hankook egyoldalú emelésével az is 18,5 százalékos béremelést kap év végére, az előző év végéhez képest. De más kategóriák is vannak a béremelésekben, ezeket is holnap ismertetik.

Pintér Tamás a Hankook dolgozóinak: „Nem rabszolgának születtetek!”

Hírdetés

Bár a Hankook 2012 óta stratégiai partnere az Orbán-kormánynak, mégsem nyújt segítséget a munkavállalóknak béremelési követeléseikhez. A Jobbik azt követeli, a kabinet üljön le tárgyalni a dél-koreai céggel. Az ellenzéki párt „magyarkvótát” vezetne be a munkáltatóknál, eltörölné a rabszolgatörvényt és bővítené a sztrájkjogot is.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »