Győzött az igazság: Kyle Rittenhouse nem bűnös!

Győzött az igazság: Kyle Rittenhouse nem bűnös!

Az erőszakos antifa csőcselék már épp azt hihette – sajnos az elmúlt évek történései végett nem alaptalanul – hogy az Egyesült Államok a lábai előtt hever, minden tekintetben.

Nemcsak az egyre erőszakosabbá váló utcai „tüntetések” előtt hunyt szemet a mindenkori vezetés, de a destruktivitás még a legfelső, nagypolitikai körökből is támogatást kapott, ahogy maga a BLM-lobbi is. Ilyen mostoha körülmények és szürreális élethelyzet közepette állt sarkára Kyle Rittenhouse. Kyle most ismét reflektorfénybe került, hiszen ügyének tárgyalása egész Amerikát felrázta. A fehér patriótát végül minden vád alól felmentették, ellenlábasai pedig őrjönghetnek dühükben.

Természetesen – ismerve a tényeket – már az elejétől kezdve tisztában voltam Kyle ártatlanságával, ám abban is biztos voltam – szerencsére tévedtem – hogy elítélik a fiatalt. A már említett tendenciák ugyanis egyáltalán nem abba az irányba mutattak, hogy 2021 Amerikájában Kyle Rittenhouse büntetés nélkül kisétálhat a bíróság ajtaján. Pedig így lett.

Rittenhouse ellen öt vádpontot hoztak fel (benne foglaltatik a gyilkosság, gyilkossági kísérlet is), végül az esküdtszék egyöntetűen felmentette. Az ügyészség ravasz módon azt próbálta bebizonyítani, hogy a fiatal kiprovokálta az ellene való támadást, hiszen eredetileg azért utazott Kenoshába, hogy megvédje a helyieket a fosztogatóktól (ami amúgy a rendőrség feladata lenne…). A felmentő ítélet ellen fellebbezni nem lehet, még maga Biden is kijelentette, hogy „el kell fogadni az esküdtszék ítéletét”, de persze hozzátette, hogy a perben hozott ítélet „dühössé teszi”. Az amerikai elnök ezzel egyszersmind legitimálta a szélsőbaloldali terrorizmust és elítélte azokat, akik hajlandóak nem a fotelból, hanem a tettlegességig védekezni ellene.

Hírdetés

A Kyle Rittenhouse ügyében hozott ítélet a modern kori amerikai történelem egyik emblematikus eseménye, amely kihatással lehet az ország közeli, de akár távolabbi jövőjére is. Remény a patriótáknak, hidegzuhany az antifának, a BLM-nek és az egyéb nemzetvesztő csoportosulásoknak. Utóbbiak vajon hogyan reagálnak majd?

A BLM-től már „megszokhattuk”, hogy minden őket ért, vélt sérelemért utcára vonulnak (egészen pontosan csőcselékhez méltóan mindent szétrombolnak), az őket segítő alapítványok, politikusok, háttérszervezetek pedig kellő befolyással rendelkeznek ahhoz, hogy az „egyenlőség” zászlaja alatt ismét lázba hozzák ezeket a dologtalan antifasiszta semmirekellőket. Kyle Rittenhouse ügye kiváló alkalom az „újrakezdésre”, ahogy a drogos bűnöző, George Floyd halála is átlépte azt határt, amely felett már tényleg nagy tömegeket sikerült mozgósítani egy hamis ügy céljából.

A Rittenhouse-ügyben hozott ítélet azért is nagy győzelem a patrióták számára, mert egyértelmű túlerő és ellenszél közepette sikerült learatni. A balliberális, „toleráns” média szintén megmutatta az igazi arcát, hogyan viszonyul ahhoz, ha a másik oldal szerez sikereket. Ehhez pedig felesleges a tengerentúli médiumok közt turkálnunk, Kyle ügye a hazai hírekbe is eljutott. A Telex, a 444, az Index és több hasonló, a patriótákkal, a nemzeti gondolattal ellenséges portál is olyan hangnemben ír az esetről, hogy az ember zsebében kinyílik a bicska. Hiába, „haladóék” dühösek most, ilyen krízis során pedig az ember kevésbé tudja elrejteni igazi arcát. Csúf pofájukon ott látszódik a gyűlölet, ahogy eltorzult arccal az ítélet jogosságát firtatják, elfeledve a tényt, hogy a Kyle-ra rárontó antifák nem „csak” rendbontók voltak, hanem többszörösen visszaeső bűnözők. Persze a baloldali médiumok számára ez nem számít, a kettős mérce olyan szintje már ez, amely még a kevésbé avatott szemeknek is feltűnik. Ha rajtuk múlna, nemhogy védekezni nem lehetne az antifasizmus ellen, de önként fejet kellene hajtani mindenkinek előtte, hogy kedvükre rombolhassanak és gyalázhassák azt, ami még a civilizációnkból megmaradt.

Kyle Rittenhouse felmentése talán meglepő, talán végóráit élő kultúránk egyik utolsó, pürrhoszi győzelme, de mindenképpen győzelem. Egy normális világban nemcsak a felmentése lenne egyértelmű, de konkrétan ilyen hosszú tárgyalást sem érdemelt volna. Kitüntetést és megbecsülést annál inkább!

Tisztelettel adózunk Kyle Rittenhouse hősies tette és helytállása előtt! A fehér patrióta fiatal létére olyat cselekedett, amire sokan még érettebb fejjel sem lennének képesek. Nagy jövő áll előtte, akár a politika frontján is.


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »