Győzött a rettegés: Idén nem lesz Élet Menete

Győzött a rettegés: Idén nem lesz Élet Menete

A koronavírus-járvány miatt elhalasztják idén az április 21-én megtartani tervezett hagyományos auschwitzi Élet menetét.

A koronavírus-járvány miatt elhalasztják idén az április 21-én megtartani tervezett hagyományos auschwitzi Élet menetét.

A közleményben az Élet menete nevű szervezet izraeli elnökére hivatkoztak, Shmuel Rosenmant szerint a szervezők, miután egyeztettek az illetékes egészségügyi szervekkel és tisztségviselőkkel, “nehéz szívvel kénytelenek” bejelenteni a hagyományos rendezvény elhalasztását, elsősorban a számos résztvevő és a holokauszttúlélők egészségére való tekintettel.

Hírdetés

Rosenman közlése szerint a nemzetközi eseményen 110, az egész világról érkező küldöttség szándékozott részt venni. “A mi felelősségünk, hogy óvintézkedéseket tegyünk, a különféle országok hatóságai által adott iránymutatásokkal összhangban” – jelentette ki.

Elképzelhető, hogy a menetet későbbi időpontban tartják meg, “figyelembe véve a globális egészségügyi körülményeket és a társadalmi igényt”.

Az Élet menete az 1988-ban kezdeményezett nemzetközi oktatási program része, a holokauszt 1951-ben létesített világnapjához kötődik.

Hunhír.info


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »