Győzött a jobboldal Finnországban. Az ukránbarát Sanna Marin csak a 3. lett

Győzött a jobboldal Finnországban. Az ukránbarát Sanna Marin csak a 3. lett

Nyitókép: SITA

Rendkívül szoros versenyben a jobboldali Nemzeti Koalíció Párt nyerte a finn parlamenti választást. A három nagy párt eredménye között kevesebb mint egy százaléknyi a különbség.

A második helyezett populista Finnek pártja mindössze 8 tized százalékkal maradt le a győzelemről, Sanna Marin kormányzó Szociáldemokrata Pártja pedig 0.9 különbséggel csak a harmadik lett.

A szavazatok több mint 99 százalékának megszámolása után valószínű már nem változik érdemben az eredmény.

A 200 fős helsinki parlamentben legalább 101 mandátumra van szükség a kormányalakításhoz, így várhatóan nehéz koalíciós tárgyalások következnek, de Európa legfiatalabb kormányfője minden bizonnyal távozni kényszerül.

– A finnek változást akarnak – mondta győzelmi beszédében a jobbközép miniszterelnökjelölt Petteri Orpo. – Nyílt koalíciós tárgyalásokba kezdek a többi párttal. A legfőbb fókuszunk a gazdaság lesz, amelyet rendbe kell tennünk. Reformokra van szükség, hogy a gazdasági teljesítményünket javítsuk.

Hírdetés

A jobbközép és a szociáldemokraták között a legfőbb különbség, hogy Marin pártja lazább költségvetési politikát folytatott, Orpo kiadáscsökkentést és az elszabadult adósság megfékezését akarja elérni.

A jelenlegi miniszterelnök, Sanna Marin elismerte vereségét, de úgy vélte, 43 mandátumával a szociáldemokrata párt jó eredményt ért el.

– Nagyon, nagyon régen fordult elő, hogy egy párt kormányon növelni tudta a mandátumai számát

– mondta Marin. – Ez nagyszerű eredmény még akkor is, ha ma nem is kerültünk vele az élre.

Az igazi nagy előretörést azonban a szélsőjobb Finnek Pártja könyvelheti el, amely 46t mandátumával a második legnagyobb párt lett.

Euronews


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »