Győzelmi jelentéssel érkezett Szijjártó az Országgyűlésbe

Győzelmi jelentéssel érkezett Szijjártó Péter külügyminiszter délután egy órakor az Országgyűlés plenáris ülésére – jelentette az InfoRádió parlamenti tudósítója, Herczeg Zsolt. Egy újabb veszélytől, az illegális bevándorlók befogadására vonatkozó kötelező uniós kvótától is meg kell védeni Magyarországot – hangoztatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a parlamentben, napirend előtti felszólalásában. A Fidesz, a KDNP és a Jobbik egyetértett a kvóták elutasításával, és az MSZP, valamint az LMP is úgy fogalmazott, hogy a kvóta önmagában nem megoldás. A szocialisták szerint azonban a kabinet kettős beszédet folytat, az LMP pedig a határkerítést bírálta.

Hírdetés


Forrás:inforadio.hu
Tovább a cikkre »