Gyorsvonat elé hajtott egy autó Nagysurányban, egy anya és 11 éves kislánya szörnyethaltak

Gyorsvonat elé hajtott egy autó Nagysurányban, egy anya és 11 éves kislánya szörnyethaltak

Tragikus baleset történt Nagysurány mellett, az Érsekújvári járásban. Egy anya és 11 éves kislánya is ültek az autóban, amely egy gyorsvonat elé hajtott.

Hétfőn reggel, röviddel 9 óra után történt a baleset. Egy Besztercebányáról Pozsony felé közlekedő gyorsvonat összeütközött egy személyautóval, melyben két nő és egy gyerek utazott.

A helyszínre érkező tűzoltók az egyik nőt és a gyereket halva találták meg a gépkocsi mellett.

Hírdetés

A másik, súlyosan sérült nőt a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk az autóból. A mentők érkezéséig elsősegélyt nyújtottak neki. Minderről Michal Varga, a Nyitrai Kerületi Tűzoltó- és Mentőszolgálat szóvivője tájékoztatott. Hozzátette: minden mentőegység a baleset helyszínén van.

Božena Bruchterová, a Nyitrai Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője elmondta: a Renault Fluence típusú személygépkocsit egy 32 éves nő vezette. „Eddig tisztázatlan okból ráhajtott a fény- és hangjelző berendezéssel ellátott vasúti átkelőre éppen akkor, amikor a gyorsvonat érkezett” – írta le az esetet Bruchterová. A súlyosan sérült sofőrt helikopterrel szállították kórházba. A karambol következtében meghalt egy 39 éves nő és a 11 éves lánya. A tragikus baleset pontos okát vizsgálják.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »