Gyorshír: két nap törvénytelen fogva tartás után kiszabadítottuk a Pásztor leköpése miatti koncepciós eljárásban őrizetbe vett földvédő aktivistát

Nemrég kaptam az örömhírt, hogy a május 26-i újabb föld- és otthonvédő – semmilyen rendészeti eseménnyel nem járó – Kossuth téri tüntetésünkről távoztában a hazaáruló Pásztor május 6-i leköpése miatt a vélelmezhetően köztársasági elnöki megrendelésére törvénytelen hajtóvadászatot indító rendőrség által elfogott egyik aktivistánk ma aktív nemzeti jogvédő fellépésnek köszönhetően délután szabadlábra került, előzetesbe nem helyezték. 

Ellentétben egy hajléktalan – mozgáskorlátozott, gondozásra szoruló élettárssal élő – hölggyel, akit korábban szintén ezzel a gyanúval őrizetbe vettek és hiába utasította el az elsőfokú bíróság helyesen az ügyészség előzetes letartóztatási indítványát, most a másodfokú bíróság elképesztő módon három ok miatt is (szökés, nyomozás meghiúsítás, bűnismétlés) végül elrendelte előzetes letartóztatását. Ezzel a 2006 őszi futószalagos előzetest elrendelő bírói gyakorlat (lásd Fővárosi Bíróság jelentése) visszatért, egy hivatalból nem is üldözhető becsületsértési ügyben, ráadásul Pásztor még feljelentést sem tett. A hölgy szakszerű nemzeti jogvédelmét megszervezzük. Védelmét szívesen vállalnám, de mivel az ügyben tanú vagyok, így védő nem lehetek, megoldjuk más kollégával.

A hölgyet május 26-án este 8 körül a Kossuth térről távoztakor – gondosan ügyelve arra, hogy senki ne lássa – öt civil rendőr fogta el és állította elő a Gyorskocsi utcába. Az orwelli gyanú: mivel a rendőrség szerint ő is részt vett ő is részt vett a Pásztor István leköpésében ezért nyilvános rendezvényen elkövetett csoportos garázdaság bűntette, amelyet a törvény 3 év börtönnel fenyeget. Este 11-kor kezdődő négy órás kihallgatáson faggatták arról, hogy mit tud a köpködéssel gyanúsított bűntársakról. A hölgy elmondása szerint izraeli zászlóval díszített falú kapitánysági kihallgatóban jelezte: ő, mint a földvédő mozgalom aktivistája megbízott rendezője, így védett személye volt az általam szervezett tüntetésnek, és törvényi kötelességének eleget téve azért ment oda a hazaárulása elleni tüntetésbe hazaárulóként belesétáló és ezért provokatív Pásztort körbe vevő és őt bíráló emberekhez, hogy segítse a konfliktushelyzet rendezését. Ennek ellenére a kimerítő kihallgatás után őrizetbe vételét rendelték el és vezetőszáron vitték hajnali 4-kor házkutatásra lakására, védője távollétében, aki reggeli vidéki tárgyalása miatt nem tudott azon részt venni. Felcsörgették a ház lakóit hatósági tanúnak, majd közel 3 órán keresztül kerestek állításuk szerint ruhákat, de beletúrtak iratokba, személyes tárgyakba és mobiltelefonját lefoglalták. A fogdában választhatott: arabbal vagy cigánnyal akar egy cellába kerülni, amire hisztériás rohamot kapott, így “szerencséjére” magáncellába került. A másnapi éjszaka során 20 percenként kapcsolták fel a villanyt a zárkánál, így képtelen volt aludni. Ma aktív védői fellépésre került sor, ennek nyomán szabadult ma délután, 48 óra fogva tartás után az aktivistánk. A védelem többek között a nyomozó hatóság tudomására hozta, hogy az egész eljárás törvénytelen, mivel ami Pásztorral történt az legfeljebb tettleges becsületsértés és csatlakoztak az ügyben tanúkénti kihallgatásom során hivatali visszaélés miatt tett feljelentésemhez, amelyet már a Budapesti Nyomozó Ügyészség vizsgál.

Korábban adtam hírül, hogy a koncepciós és törvénytelen hajtóvadászat keretében május 10-én több embert a TEK és BRFK nyomozói lakásukon váratlanul felkerestek és kihallgattak. Ez a módszer a Gyurcsány rezsimben Draskovitsék módszere volt a hazafiakkal szemben (lásd 2010-ben elfogadott országgyűlési emberi jogi részjelentésem a 2002-2010 közötti időszak jogsértéseiről, 2.8 pont). Többek között olyan vidéki embert is kihallgattak órákkal a köztársasági elnök példás büntetést követelő nyilatkozata után, aki csak bejelölte a Facebookon, hogy részt kíván venni a tüntetésen, de végül nem jutott el oda. Tőle azt is megérdeklődték -a – cigánybűnözés eseteiben jellemezően unottan aktát tologató és passzív – nyomozók, hogy “azt vizsgálják, történt e olyan esemény , olyan volt e az eset, ami miatt a rendőrség köteles hivatalból feljelentést tenni.” Sőt a kihallgatás során – ahogy a vidéki hölgy írja – “felírták azt is, hogy utoljára márc. 15-én voltam az MVSZ Akadémia elötti rendezvényén és aztán a Jobbikén.”

Hova jutottunk?

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat gondoskodni fog mindenki védelméről, aki az ügy kapcsán esetlegesen meggyanúsítanak. Várjuk az érintettek jelentkezését!

Ha most nem lépünk fel az alapvető emberi jogokért, a büntetőjogi szabályok betartásáért és a hatóságok törvényes működéséért, akkor valósággá válhat az orwelli jövőkép, a tragikus bolsevik terrorrendszer és a már véglegesen meghaladottnak remélt gyurcsányi-bajnai időszak politikai rendőrségi önkény időszak sajátos elegyének embertelen változata.

Hírdetés

A föld- és otthonvédő tüntetőktől reszketők szándéka nyilvánvaló: levadászni mindenkit, aki az ellenállás útjára akar lépni ennek a kizsigerelt, gyarmatosított és idegenszívűek, földrablók által megszállt országban. Üzenetünk azonban világos feléjük. Az ír ellenállók jelszava: Minél nagyobb az elnyomás, annál nagyobb az ellenállás. Mutassuk meg nekik, hogy nem hagyjuk meg magunkat megfélemlíteni saját hazánkban! Jöjjetek el minél többen a június 15-i Rákóczi emlékmenetre (kezdés 14 ór Oktogon) , a nemzeti ellenállási mozgalom seregszemléjére!

Csak a nemzeti ellenállás állíthatja meg a gyarmatosítást és mentheti meg a magyar földet!

Ez a mi Hazánk, nekünk csak ez az egy Hazánk van és mi itthon vagyunk!

A magyar föld és a magyarok szabadsága nem eladó!

Budapest, 2014. május 28.

Dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő
www.gaudinagytamas.hu

Nemzeti InternetFigyelő


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »