Gyorsan tenni kell valamit ezzel az agymosó szektával

Jogellenes adatkezelés miatt 20-20 millió forint adatkezelési bírságot szabott ki a Magyarországi Szcientológiai Egyházra és az egyház központi szervezetére a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság. Péterfalvi Attila elnök a határozatukat ismertető sajtótájékoztatón azt mondta, hasonló súlyú jogsértéssel még nem találkozott a hatóság. Az „egyház” fellebbez a határozat ellen.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság hatóság tavaly decemberben tartott ellenőrzést a Magyarországi Szcientológiai Egyháznál és annak központi szervezeténél, azt vizsgálták, hogyan kezelik a hívőktől nyert, illetve a munkavállalóktól szerzett adatokat. Hivatalból indítottak eljárást. Péterfalvi Attila hatósági elnök azt mondta, korábban kaptak panaszbeadványt, amelyből valószínűsíthető volt a jogellenes adatkezelés.

December 7-én és 22-én tartottak szemlét előzetes értesítés nélkül, iratokat, elektronikus adathordozókat foglaltak le, a vizsgálatba számítástechnikai és pszichológus szakértőt is bevontak. Egy decemberi cikkünk szerint a hatóság azért indított vizsgálatot, mert egy hívő panaszt tett: nem mer kilépni, mert attól fél, visszaélnek az adataival, ha megteszi.

Lefoglaltak és vizsgáltak úgynevezett PC-dossziékat, amelyekben a hívőktől és azok környezetéről voltak információk, az etikai dossziét, amelyben az egyház által etikailag nem megfelelőnek minősített cselekedeteket gyűjtötték, de belső „igazságszolgáltatási” papírok is a birtokukba kerültek.

Vizsgálták azt is, a munkatársaknak milyen adatokat kellett megadniuk – volt egy 130 kérdésből álló, minden részletre kitérő kérdőív –, azokat az adatokat hogy kezelték.

Péterfalvi Attila azt mondta, az auditáláson – vagyis gyónáson – elhangzottakat az auditor feljegyezte, és használt egy segítő eszközt, amelyet E-méternek neveznek. Évekkel ezelőtt vita volt arról, hogy ez vajon hazugságvizsgáló vagy sem, most Péterfalvi Attila azt mondta, a pszichológus szakértő szerint poligráfnak nem alkalmas ez a műszer, azonban az igen-nem válaszok esetén egy ismérv alapján le lehet valamilyen következtetést vonni segítségével. Ezt mindenesetre most nem vizsgálták.

Az viszont kiderült, hogy az ilyen auditálásokon módosítják a tudatot, hipnoterápiát vagy más módszert alkalmaznak, amely az alany teljes szociális behódolásával jár. Kiderült az is, az egyház nagy mennyiségben kezel egészségügyi vagy más, különleges adatot. Péterfalvi Attila a sajtótájékoztatón három ember „vallomásából” idézett, az egyik arról beszélt, barátaival füvezésen kapták őket, a másik egy szexuális élményét írta le, amelybe belekeverte, hogy az apja is néz pornót, a harmadik beszámoló pedig egy házaspár furcsa nemi aktusáról szólt. Vagyis világosan látszik, az egyház olyanokról is tud, akikhez gyakorlatilag semmi köze. Ráadásul a hívőknek a családtagokra vonatkozó kérdésekre is válaszolni kell.

Péterfalvi azt mondta, a harmadik személyek személyes adatainak kezelésével kapcsolatban kiemelkedő súlyú jogsértést állapítottak meg. A hvg.hu kérdésére azt mondta, azt nem vizsgálták, hogy a külsősökről gyűjtött adatokkal kezdett-e valamit az egyház vagy sem. Azt viszont elmondta, ezeket az embereket nem tájékoztatták, hogy adatokat kezelnek róluk. A tájékoztatás hiányával olyan információs erőfölény alakult ki az egyház oldalán, amely sérti a harmadik személyek személyes adatainak védelmét és magánélethez fűződő jogát is. A hatóság ezen adatok megsemmisítésére kötelezte az egyházat.

Péterfalviék megállapították azt is, az egyház nem biztosítja, hogy a hívek hozzáférjenek a PC-dossziéhoz, vagyis a róluk vezetett adatokhoz, holott ehhez joguk lenne.

Hírdetés

A munkatársi dossziékkal kapcsolatban is súlyos jogsértéseket állapítottak meg, az igazságügyi szakértő szerint a jelentkezőknek a felvétel és későbbi munkavállalás szempontjából felesleges kérdésekre is válaszolni kell, amelyből nem lehet következtetni az illető alkalmasságára. Pénzügyi helyzetről is vallani kell, amelyhez az egyháznak semmi köze.

„Nem jogszerű az olyan kérdések feltétele, amelyek az életútra vonatkozó kérdőívben szerepelnek.”
Az etikai dossziéból pedig egyebek mellett a hívők egymásra tett vallomásai kerültek elő, bepanaszolták egymást okirat-hamisítás, szexuális szokások, pénzügyi tranzakciók miatt.

Péterfalvi Attila azt mondta, a hatóság megtiltotta a jogellenes adatkezelést, a módosított adatkezelésről a munkatársakat és a „szolgáltatást igénybe vevőket” is tájékoztatni kell, valamint felszólították az egyházat a jogellenesen kezelt adatok dokumentált törlésére is. Be kell fejeznie a harmadik személyekre vonatkozó adatgyűjtést, és megtiltották számára, hogy az adatokat külföldre küldje. A 20-20 milliós bírság maximálisnak tekinthető.

Péterfalvi szerint korai arról beszélni, mi történik, ha az egyház nem teljesíti a határozatban foglaltakat. Az egyház szóvivője korábban elfogultsággal vádolta meg Péterfalvit, amiért évekkel ezelőtt felszólalt egy általa szcientológiaellenesnek tartott rendezvényen, de ezt Péterfalvi visszautasította. Azt mondta, adatvédelmi biztosként, illetve hatósági elnökként megszerzett tapasztalat alapján mondott egy rövid értékelést, emiatt szerinte nem lehet elfogultsággal vádolni.

Szerdán a rendőrség házkutatást tartott a Magyarországi Szcientológia Egyház budapesti, Váci úti központjában – és sajtóinformációk szerint még tucatnyi helyszínen. A Nemzeti Nyomozó Iroda személyes adattal visszaélés és más bűncselekmények gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen, de részletes tájékoztatást nem adtak. A sajtótájékoztatón rákérdeztek, a hatóság vizsgálatának van-e köze a rendőrségi akcióhoz, mire Péterfalvi Attila azt mondta, a rendőrség eljárásáról nincs információja. A hatóság bűncselekmény elkövetését vagy annak gyanúját nem tudja megállapítani.

Nincs konkrét szám arról, hogy az adatvédelmi probléma hány embert érint, az etikai és elektronikus rendszerben 76 ezer embert tartanak nyilván.

A szcientológusok szerint ez indokolatlan támadás

Bíróságon támadják meg a határozatot – közölte a szcientológusok szóvivője, Miklovicz Attila. Miklovicz, az egyház jogásza, illetve az egyház lapjának egy munkatársa próbált volna kérdéseket is feltenni a sajtótájékoztatón Péterfalvinak, azonban a kezdés előtt távozásra szólították fel őket. Ezt Miklovicz kifogásolta, ahogy azt is, hogy a határozat alapjául szolgáló szakértői véleményt sem ismerték meg a határozat kézhezvétele előtt, így védekezni sem tudtak. Szerinte Péterfalvi több olyan állítást is megfogalmazott, ami nem helytálló. A bírságot példátlanul magasnak, eltúlzónak tartja.

Azt mondta, adatkezelési gyakorlatuk miatt nem kaptak még panaszt, a gyónási titok sérthetetlen. Aki kérte, annak az adatait törölték. A hvg.hu kérdésére, hogy a Péterfalvi által kért adatokat törlik-e, a szóvivő azt mondta, a dokumentumokat a rendőrség lefoglalta, így kérdés, hogyan tudnak eleget tenni a felszólításnak.

A sajtótájékoztatóval egy időben a hatóság épületével szemben nagyjából 100 ember tüntetett a vallásszabadságért, a demonstráció 12 körül ért véget.

hvg.hu


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »