Győri egyházmegyei napok a Magyar Katolikus Rádióban

Győri egyházmegyei napok a Magyar Katolikus Rádióban

A katolikus rádió egyházmegyei napokat indított azzal a céllal, hogy a hallgatók jobban megismerjék az egyházmegyéket, elöljáróikat, az egyházmegyékhez kötődő személyiségeket, karitatív és közösségi tevékenységet, kulturális eseményeket, történelmi és új épületeket, rekonstrukciókat, a plébániai munkát. November 27–28-án a Győri Egyházmegye életébe nyerhetnek bepillantást több műsoron keresztül.

Novembr 27-én, vasárnap 10 órától közvetítik a Veres András győri megyéspüspök által celebrált szentmisét a Nagyboldogasszony-székesegyházból.

A későbbiekben pedig beszélgetés lesz hallható a főpásztorral az egyházmegye életéről és az adventről.

A két nap során a rádióhallgatók megismerkedhetnek többek között a győri karitász munkájával, a győri szeminárium évszázados múltjával és jelenével.

Beszélgetést hallhatnak Szent László és Győr kapcsolatáról, a Szent László Látogatóközpontról. Szóba kerül az egyházmegye színes zenei és kulturális élete, például a Győri Színházban látható, Mindenkinek mindene – Boldog Apor Vilmos című színdarab, de a győri Kazinczy Ferenc Gimnáziumhoz kötődő Szép Magyar Beszéd verseny is.

Hírdetés

A felsoroltakon kívül más műsorok is foglalkoznak a két nap folyamán a Győri Egyházmegye területén megtapasztalható színes hitbéli, kulturális, zenei élettel.

Az adások pontos időpontjai a www.katolikusradio.hu honlapon olvashatók.

Forrás: Győri Egyházmegye; Magyar Katolikus Rádió

Fotó: Fotó: Ács Tamás, Ambrus Marcsi

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »