Győrfi Pál apósa szervezte be fenyegetéssel Karikó Katalint az állambiztonsági szolgálat kötelékébe

Győrfi Pál apósa szervezte be fenyegetéssel Karikó Katalint az állambiztonsági szolgálat kötelékébe

Győrfi Pál apósa szervezte be fenyegetéssel Karikó Katalint az állambiztonsági szolgálat kötelékébe

Győrfi Pál két éve elhunyt apósa szervezte be 1978-ban – „titkos megbízott” minősítéssel „hazafias alapon” – az állambiztonsági szolgálat kötelékébe Karikó Katalin biokémikust, a szintetikus mRNS alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatóját – tudta meg a Pesti Riport. Karikó elmondása szerint beszervezője édesapja 1956-os forradalomban történt részvételére, „bűnös” múltjára hivatkozva, szakmai munkájának ellehetetlenítésével fenyegette meg.

Salgó László íratta alá Karikó Katalinnal azt a beszervezési nyilatkozatot, amely a napokban nyilvánosságra került. A férfi akkor a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság állambiztonsági értékelő tisztjeként dolgozott, később nagy karriert futott be a bűnügyi pályán: 2001-2002 között a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányságot vezette, 2002-2004 között országos rendőrfőkapitány volt. 2004-ben – altábornagyként – nyugállományba vonult. 2005-től az Europol szakmai aligazgatójaként tevékenykedett. 2019 májusában hunyt el.

Hírdetés

Karikó Katalin úgy nyilatkozott, hogy 43 évvel ezelőtt kényszerválasztás elé állították, soha senkinek nem ártott, jelentéseket nem írt.

A kutatóbiológust fenyegetéssel beszervező Salgónak három gyermeke született, a középső dr. Salgó Adrienn jogász, aki 2009-ben kötött házasságot Győrfi Pállal, az Országos Mentőszolgálat szóvivőjével. Három közös gyermekük van.

A feleség 2021 áprilisában, a TV2 Mokka című műsorban mesélt a megismerkedésük körülményeiről. „Tisztán emlékszem a megismerkedésünk pillanatára. Egy autóversenyen, egy három napos rendezvényen vettünk részt mindketten. Egyedül érkeztem és akkor ott észrevettem Palit, aki már akkor néhány hónapja képernyőn volt.” Adrienn azt is megjegyezte az adásban, hogy „Győrfi Pál egy olyan férj, akiről minden nő álmodik”.

Érdekes egybeesés, hogy Karikó Katalin beszervezését éppen akkor dobták be a köztudatba, amikor a Pesti Riport arról kezdett cikkezni, hogy a TV2 Mokka egyik műsorvezetője, Orosz Barbara befolyásos, családos NER-lovagokkal folytatott titkos szeretői viszonyt.

A bulvárportál értesülései szerint a „mintaférj” Győrfi Pál és a családos férfiakhoz különösen vonzódó Orosz Barbara útjai legalább egy alkalommal – a 2010-es évek elején – „keresztezték” egymást. Ugyancsak egy autóversenyen, a Magyar Borok Útja Rallye-n, egy dunántúli város nívós hoteljében. Győrfi versenyzőként, Orosz a rendezvény háziasszonyaként vett részt az eseményen.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »