Február 15-én kiállítás nyílt Draskovich György (1515–1587) bíboros, kalocsai érsek életéről a család egykori rezidenciáján, a trakostyáni várban (Horvátország). A kiállítás megnyitóján részt vettek a Győri Egyházmegyei Gyűjteményi Központ munkatársai, Nemes Gábor intézményvezető, Perger Gyula és Kiss Tamás.
A pécsi, zágrábi és győri püspöki széket elnyerő, majd kalocsai érseknek is kinevezett Draskovich György I. Ferdinánd magyar király követeként részt vett a trienti zsinaton (1545–1563), valamint hozzá köthető az első győri egyházmegyei zsinat összehívása is 1579-ben.
A horvátországi tárlatra a Győri Egyházmegyei Gyűjteményi Központ szentelt olajok tartására szolgáló ezüstkorsókat, valamint a székesegyház egykori falikézmosóját, illetve a főpap által magyarra fordított, legkorábbi katolikus vitairat egy példányát kölcsönözte.
Az alábbiakban Mladenovics Anna Erzsébet a kiállítást megnyitó beszéde szerkesztett formában olvasható.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Vendégek!
Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ma Önökkel együtt nyithatom meg ezt a különleges kiállítást, amely Draskovich György életútját és örökségét állítja a középpontba. Egy olyan korszak és személyiség történetét ismerhetjük meg, amely nemcsak Horvátország, hanem Magyarország és az egész Habsburg Birodalom számára is meghatározó volt.
Draskovich életpályája lenyűgöző példája annak, hogyan találkozott a hűség, a szolgálat és az előrelátás egy olyan korban, amely tele volt politikai kihívásokkal és változásokkal. Mint bíboros és a Habsburgok tanácsadója, nemcsak egy egyházi méltóság volt, hanem egy államférfi is, aki nagyban hozzájárult a Draskovich család felemelkedéséhez. Az ő érdeme, hogy a család később a horvát politikai és kulturális élet egyik meghatározó szereplőjévé vált egészen a 20. század közepéig.
Ez a kiállítás azonban nemcsak egy család vagy egy személy történetéről szól, hanem a magyar és horvát történelem közös fejezeteiről is. A Draskovich család tagjai egyszerre voltak a horvát rendiség meghatározó alakjai és a Magyar Királyság politikai életének fontos szereplői.
Ma, amikor a múlt örökségét új perspektívákból vizsgáljuk, különösen fontos, hogy felismerjük: a magyar és horvát történelem nem különálló történetek mozaikja, hanem egy közös örökség, amelyet együtt építettünk. Ez az örökség nemcsak a múltunkat határozza meg, hanem a jelenlegi kapcsolataink alapját is jelenti.
A zágrábi Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ 11 éve dolgozik azon, hogy bemutassa a magyar kultúrát, hagyományokat és értékeket Horvátországban, és összehozzon intézményeket, együttműködéseket, kialakítson partnerségeket. Örömömre szolgál, hogy a Győri Egyházmegyével ilyen kiváló és eredményes együttműködésnek lehetünk tanúi. Szívből gratulálok a közös munkához, amely mindannyiunk büszkeségére szolgál!
Bízom benne, hogy ez az esemény nemcsak múltunk jobb megértéséhez járul hozzá, hanem inspirációt is nyújt a jövő közös alakításához.
Szöveg: Nemes Gábor
Fotó: Dvor Trakošćan
Forrás: Győri Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »