Gyöngyösi tragédia: megszólalt az éhen halt kislány anyja

Gyöngyösi tragédia: megszólalt az éhen halt kislány anyja

Tagadta, hogy szándékosan ölte meg kislányát J. Médea, a gyöngyösi anya, aki a bíróság elsőfokú ítélete szerint halálra éheztette másfél éves kislányát. Életében először vállalta, hogy kamerák elé áll.

A nő a Hír TV Riasztás című műsorának adott exkluzív börtöninterjúban azt állítja, nem szenved a pszichiáterek által megállapított, bizarr személyiségzavarban, a Münchhausen-szindrómában sem. Kitért arra is, hogy a kislány – aki 2014 novemberében született – életvidám gyerek volt. Férjével nem gondolták, hogy meghalhat, ahogy azt sem vették észre, hogy a kicsi szinte elfogyott (a gyermek 18 hónapos és csak kicsit több mint három kiló volt, amikor meghalt). „Nem hagyta ő el így magát. Soványnak meg mindig sovány volt. Nem volt annyira látványos. Hiába, hogy kilóban soknak hangzik, de nem volt annyira látványos. Mindig nagyon sovány volt. Kezdetektől fogva” – fogalmazott. Állítása szerint a gyermek 3250 grammal született (mint ismeretes, ennél mindössze 250 grammal volt több, amikor meghalt).

Az asszony – csakúgy, mint korábban a bíróságon – az interjú során is azt hangoztatta, hogy a kislánynak genetikai betegsége és refluxa volt, ezért nem tudta a szervezete hasznosítani a tápanyagot. Arra a kérdésre, hogy végeztek-e erre vonatkozó szűrést, kijelentette, hogy állítólag csináltak ilyet, de erről nem tudtak.

J. Médea azt mondta: abban hibáztatja magát, hogy nem vitték orvoshoz a kislányt. „Mert meggyőződésem, hogy kellett hogy legyen valami baja. Én voltam ott leginkább, én tudom, mit adtam neki enni. És tudom, hogy nem tettem ilyet, nem éheztettem a gyerekemet” – fogalmazott. Az asszony közölte, hogy semmiben nem hibáztatja a férjét.

Hírdetés

http://mno.hu/

http://mno.hu/

A szülőket 18, illetve 15 év börtönre ítélték első fokon különös kegyetlenséggel elkövetett gyermekgyilkosság miatt. Az ítélet ellen fellebbeztek, az asszony szerint túl nagy büntetést kaptak. Az interjú során azt mondta, a gondatlanságból elkövetett emberölés miatt kiszabott ítéletet tartaná jogosnak.

Az igazságügyi orvos szakértő, aki a kislány holttestét vizsgálta, a bíróságon azt mondta: a gyereken nem volt zsírszövet, szó szerint csont és bőr volt, amikor meghalt. „Gyakorlatilag nem voltak meg a mozgatáshoz szükséges izmai. Ennélfogva aztán cáfolható az is, hogy ők azért nem gondolták ezt, mert játszott, mozgott, felült. A halála körüli időben azonkívül, hogy feküdt, mást nem tudott csinálni – mondta Schmidt Péter. – A lánygyermek újszülöttkori anyagcsere-vizsgálata 2014. decemberi hazabocsátásakor megtörtént. A szűrővizsgálat negatív eredménnyel zárult” – tette hozzá Schmidt Péter.

Az orvosok tehát semmilyen genetikai vagy felszívódási betegséget nem állapítottak meg a gyereknél. Mindössze egyszerű tejallergiája volt, amit a legtöbb gyerek hároméves kora körül kinő.

A teljes interjút a Hír TV Riasztás című műsorában kedden 21 órakor tekinthetik meg.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »