Gyöngyösi Márton: "Hogy elérte-e Orbán, amit akart? Egyértelműen nem."

Gyöngyösi Márton, a Jobbik EP-képviselője úgy véli, aligha gondolták az Európai Unió (EU) alapító atyái, hogy ez az együttműködésre és az európai nemzetek közötti barátságra épülő közösség a 2020-as évek elejére oda jut, hogy egyes tagállamok vezetői már nem csak otthon tiporják két lábbal a jogállamiságot és harsognak olyan jelszavakat, amilyeneket utoljára Nyugat-Európa az 1930-as években hallott, de politikai haszonszerzésből nyíltan vétóval fenyegetik azt a gazdasági mentőcsomagot, amely létfontosságú az EU valamennyi tagja számára.

Az, hogy idáig juthattunk, komoly lecke kell, hogy legyen valamennyi, az európai értékeket és eszmét komolyan gondoló döntéshozó számára

– vélekedik a jobbikos politikus.

Kitért arra is, minden nehézség ellenére a jó hír az, hogy körvonalazódni látszik a történelmi megegyezés a közös európai hitelfelvételről, a helyreállítási alapról, a következő hét éves költségvetésről és egy minden eddiginél konkrétabb jogállamisági kritérium is belekerült a megegyezésbe. Gyöngyösi szerint noha az Európai Parlamentnek még a jövő héten áldását kell adnia minderre, mégis úgy tűnik, a munka nagyja készen áll.

Természetesen nem is igazi európai megállapodásról volna szó persze, ha a megegyezés nem nyújtana alkalmat arra, hogy mindenki a saját szája íze szerint próbálja magyarázni az elért eredményeket. Rövidtávon tehetik persze, hiszen az eredmények csak hónapok múlva látszanak majd

– fogalmaz.

Meglátása szerint a legnagyobb vita a jogállamisági kritériumok mibenlétén folyt, hiszen az látható, a nyugati országokban egyre többeket zavar az, hogy egyes közép-európai országok kormányai az uniós támogatásokat egyáltalán nem a célnak megfelelően költik el.

Mondjuk ki: Magyarországon a Fidesz autoriter rendszerének egyik alapvetése, hogy az uniós pénzeket Orbán hűséges embereihez és a helyi oligarchákhoz folyatják, akik cserébe szavazatvásárlással és sorozatos csalásokkal biztosítják a Fidesz választási sikereit, sokszor feudális társadalmi és politikai viszonyok közé taszítva az ott élő embereket

 

– húzza alá Gyöngyösi hozzátéve, nem csoda, hogy Orbán a kezdetektől fogva a leghatározottabban ellenezte azt, hogy a jogállamisági kritériumok akár csak kötőerő nélkül is megjelenjenek ott, ahol pénzről van szó. A jobbikos képviselő kitér rá, e küzdelemben egy mérsékelten megbízható szövetségesre lelt a lengyel kormányban, ahol viszont már a koalíciós partnerek között is komoly ellentét bontakozott ki a kérdésben. 

Hírdetés

Hogy elérte-e Orbán, amit akart? – kérdezi Gyöngyösi megadva a választ is: egyértelműen nem.

Az elmúlt hónapok harcias kiállása és látványos fenyegetőzése számára annyit ért, hogy a jogállamisági feltételeket az Európai Bíróságon megtámadhatja, és ha a dolgok az ő szája íze szerint alakulnak, akkor a 2022-es választásokig nem kell olyan szankciókkal szembesülnie, amelyek komoly veszélyt jelentenének a választások előtti pénzügyi terveire. Ez persze csak egy lehetőség és korántsem biztosíték, hiszen a Bíróság jóval hamarabb is döntésre juthat

 

– vélekedik.

Az EP-képviselő szerint ezért a lehetőségért cserébe viszont Orbán minden politikai tőkéjét eljátszotta Európában: az Európai Néppártban pedig immár valóban komoly következményekkel néz szembe, hiszen – ahogyan Gyöngyösi fogalmaz – az eddig őt védő német és osztrák pártok nem kérnek belőle, a sokáig egyfajta ellen-EU-nak tekintett Visegrádi négyek pedig teljesen felbomlott: Csehország és Szlovákia nem osztotta Orbán elképzeléseit, a lengyel kormánykoalíció pedig válságba került.

Gyöngyösi a magyar sajtóra is kitér: sokan értelmezték úgy, hogy Orbán győzelmet aratott, hiszen – elvileg – időt nyert.

Érdekes ez a megközelítés, főleg annak tükrében, hogy a magyar miniszterelnök végül egészen nyilvánvalóan olyasvalamit írt most alá, amit nyáron még a Magyar Országgyűlés fideszes többsége által „tiltatott meg” saját magának és amire még pár nappal ezelőtt is minősíthetetlen hangvételű, a német népet gyalázó levélben reagált Manfred Webernek. Persze, aki kicsit is ismeri a Fidesz politikáját, az tudhatja: Orbán a legtöbbször éppen ilyen pár hónapos előnyökre játszik. Ha valaki ezt nagyívű politikának tekinti – lelke rajta

 

– hangsúlyozza a jobbikos képviselő.

Összegzésül Gyöngyösi úgy látja, szerencsére az EU viszont nem két évekre tekint előre és történelmi szempontból a mostani megegyezés sikeresnek tekinthető, hiszen számos olyan területen sikerült közös erővel előrelépni, amely még akár egy-két évvel ezelőtt is elképzelhetetlen lett volna.

Az irány ki van jelölve – az Orbánhoz hasonló potyautasok pedig ugyan lehet, hogy még egy kis ideig velünk maradnak, ám jövőjük már nincs ebben a közösségben. Európa döntött – és remélem, hogy mi, magyarok is jól fogunk dönteni a megfelelő pillanatban és ajtót mutatunk azoknak, akik a 2030-as évek helyett az 1930-asok felé kacsintgatnak

 

– vélekedik Gyöngyösi.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »