Gyöngyösi Márton: „Sikerült” Orbánnak és kormányának a két szék – a Kelet és Nyugat – között a földre ülnie

Gyöngyösi Márton: „Sikerült” Orbánnak és kormányának a két szék – a Kelet és Nyugat – között a földre ülnie

„Két évtizedes gátlástalan és szolgalelkű, érdekeinkkel ellentétes egyoldalú euroatlantizmus után, amely egy-két évvel ezelőttig magát Orbánt is jellemezte, elindult a Jobbik által sugallt keleti nyitás politikája, de nem volt ideje kifutni és beérni. Most a következetlenség árát fizetjük meg és a félszívvel követett stratégiákból következő hátrányokat szenvedjük el. Még mindig nem késő rátérni a helyes, nemzetérdekű külpolitika útjára, ez mindannyiunk érdeke”.

Hírportálunk telefonon érte el a Jobbik külföldön tartózkodó meghatározó külpolitikusát, hogy a Déli áramlat projekt befagyasztását eredményező putyini döntéssel, annak hatásával kapcsolatos álláspontját fogalmazza meg olvasóink számára. Felvetettük Gyöngyösinek, hogy a magyarországi globálcion média hadoszlopok az orosz elnök megszólalását követően egyből az oroszok kapitulációjáról kezdtek el szónokolni. A politikus meglátásait teljes terjedelmében közöljük:

A Déli-Áramlat projekt sorsa és bukása része annak a geostratégiai játszmának, amely Oroszország és az Amerikai Egyesült Államok között zajlik. Bár ebben a küzdelemben az európai kontinens a Nyugat részét képezi, látni kell, hogy Európa nem egy szuverén entitás, Washington alárendeltjeként cselekszik, kiszolgáltatva az amerikai érdekeknek. Európa saját érdekeivel ellentétesen cselekszik, saját szuverenitásának és függetlenségének ellensége, amikor engedve az amerikai nyomásnak Oroszország elleni kereskedelmi és gazdasági szankciókat sürget, a kizárólag amerikai katonai érdekeket szolgáló NATO előretolt bástyájaként kardot csörtetve provokálja Moszkvát, illetve amikor saját energiaellátásának biztosításáról mond le, megtorpedózva a jelenleg asztalon lévő gázellátási szerződések közül az egyedül életképes javaslatot.

Emlékeztetnünk kell arra, hogy az elmúlt másfél évtizedet Európa már elvesztegette azzal, hogy amerikai nyomásra a már elméletben is megbukott illuzórikus Nabucco projektet erőltette.

Hírdetés

Ki kell ábrándítanom azokat a nyugati liberális véleményformálókat és magyarországi szárnysegédeiket, akik Putyin elnök tegnapi bejelentése nyomán kárörvendően ujjonganak. Ez a bejelentés nem Oroszország veresége, hanem kizárólag Európáé, köztük Magyarországé is. Európa és hazánk első számú vesztese a Moszkvával vívott gazdasági, kereskedelmi és energetikai háborúnak. Oroszország erejét mutatja, hogy úgy mondta fel a Déli Áramlat projektet, hogy máris bejelentette ankarai látogatásán Erdogan török elnökkel az oldalán: a Kínával kötött gázszerződés teljesítése mellett a déli irányú gázszállításokra fog koncentrálni, és a Kék Áramlatot prioritásként kezeli. Oroszország tehát nem veszít az energetikai piacaiból, sőt.

Törökország egyértelműen a legnagyobb nyertese a döntésnek, hiszen a török tranzit monopol helyzetbe került a kelet-nyugati irányú gázszállítási projektek terén. Törökország egyébként a Nyugat orosz-ellenes gazdasági szankcióinak is nagy nyertese, hiszen sikeresen használta ki az orosz-európai szankciós háborúban rejlő lehetőségeket. Geopolitikai értelemben nagyon érdekes fejlemény az ősi rivális Török- és Oroszország közeledése és egymásra találása.

Magyarország helyzete sajnos közel sem mondható irigylésre méltónak. Sajnos mostanra vált nyilvánvalóvá, milyen negatív következményei vannak a Fidesz külpolitikában folytatott következetlenségének és hintapolitikájának. „Sikerült” Orbánnak és kormányának a két szék – a Kelet és Nyugat – között a földre ülnie.

Két évtizedes gátlástalan és szolgalelkű, érdekeinkkel ellentétes egyoldalú euroatlantizmus után, amely egy-két évvel ezelőttig magát Orbánt is jellemezte, elindult a Jobbik által sugallt keleti nyitás politikája, de nem volt ideje kifutni és beérni. Most a következetlenség árát fizetjük meg és a félszívvel követett stratégiákból következő hátrányokat szenvedjük el. Még mindig nem késő rátérni a helyes, nemzetérdekű külpolitika útjára, ez mindannyiunk érdeke.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »