Gyökeresen új bevándorlási irány jön Nagy-Britanniában

A tavaly júliusi parlamenti választások óta hivatalban lévő munkáspárti kormány „véget vet ennek a káosznak”, és a következő választások időpontjáig „jelentősen” csökkenti a nettó bevándorlást. A munkáspárti kormányfő a Downing Streeten tartott sajtóértekezletén elmondta, hogy a Konzervatív Párt vezette előző kormány utolsó teljes éveiben, 2019 és 2023 között a legális nettó bevándorlás a négyszeresére emelkedett, és 2023-ban megközelítette a második legnagyobb brit város, a több mint egymilliós Birmingham népességét.

Starmer elmondta: a tavaly júliusi parlamenti választások óta hivatalban lévő munkáspárti kormány „véget vet ennek a káosznak”, és a következő választások időpontjáig „jelentősen” csökkenti a nettó bevándorlást. A hétfőn bejelentett szigorítások sarkalatos elemei között szerepel, hogy a jelenlegi öt évről tíz évre emelkedik az a minimális idő, amelyet a külföldi munkavállalóknak Nagy-Britanniában kell tölteniük, mielőtt jogosulttá válhatnak a végleges letelepedési folyamodvány benyújtására és a brit állampolgárság kérelmezésére.

Hírdetés

E szigorítás alól a tervezet szerint azok kaphatnak mentességet, akik kiemelkedő képzettségük révén jelentős hozzájárulást tudnak nyújtani a brit gazdaság működéséhez. Ez mások mellett az egészségügyi szakápolókra, az orvosokra, a mérnökökre, valamint a mesterséges intelligencia alkalmazásában és fejlesztésében vezető szerepet betöltő szakemberekre vonatkozik.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »